fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Még érvényben van a Salman Rushdie írót sújtó fatva
2007. június 22., 15:29
Egy iráni vallási vezető felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig érvényben van a Salman Rushdie-ra kimondott fatva, az indiai-brit író meggyilkolására felszólító vallási állásfoglalás.

Rushdie "tiszteletlenül bánt több mint másfél milliárd muzulmán hivő szent értékeivel" - mondta Ahmed Hatami ajatolláh, Irán egyik vallási vezetője a rádióban a pénteki ima alkalmával, hangsúlyozva, hogy "az imám (Khomeini ajatolláh) forradalmi fatvája érvényben van, és nem lehet megváltoztatni".

A Sátáni versek című, először 1988-ban kiadott könyv miatt mondta ki 1989-es fatváját Khomeini, az iráni iszlám forradalmat irányító ajatolláh. Számos muzulmán úgy érzi, hogy e könyv sérti vallását, gyalázza Mohamed prófétát, és gúnyt űz az iszlám szent könyvéből, a Koránból.

Azért került az ügy újra a figyelem középpontjába, mert az angol királynő a múlt hét végén lovaggá ütötte Rushdie-t. Az író muzulmán szülők gyermekeként született Indiában, s muzulmán öröksége csak "súlyosbítja bűnét" sok muszlim szemében, mert így nemcsak az iszlám megsértőjét látják benne, hanem a hitehagyottat is.

Hatami ajatolláh "mért egy oldalvágást" a kitüntetést adományozó britekre is: "Nagy-Britannia kormányának tudnia kell, hogy birodalmának kora letűnt, a britek ma már csak az Egyesült Államok lakájai" - mondta.

Nem szűnnek a hét eleje óta tartó tiltakozó akciók Pakisztánban. Pénteken is lezajlott egy több száz fős tüntetés a fővárosban. Az iszlamista tüntetők "vesszen Rushdie, vesszen Nagy-Britannia" kiáltásokkal vonultak fel Iszlámábád utcáin. "Annak a bűnözőnek a kitüntetése sértés az egész muzulmán világnak" - mondta külföldi tudósítóknak a részvevők egyike, Maulana Fazal ur-Rehman, az iszlamista parlamenti ellenzék vezetője.

További tüntetések voltak Lahorban, Multanban és Kvettában. A pakisztáni parlament alsóháza felszólította pénteken a brit kormányt, hogy haladéktalanul vonja vissza a Sátáni versek szerzőjének adott kitüntetést, és kérjen bocsánatot a muzulmán világtól.

MTI - fidesz.hu