"Töredezőben van a konszenzus arról, hogyan működjön az unió" - fogalmazott egy diplomata. Az EU jövendő szerződéses alapjai körüli viharok, a többségi döntéshozatalt kísérő varsói mennydörgések, az unió jövőképességét beárnyékoló felhők mind egy mélyreható politikai légkörváltozás tüneteit testesítik meg. "Az unió mindig is az adok-kapok elv révén működött - elmélkedett egy brüsszeli diplomata. - Senki nem kap meg mindent. Mindenki mindig csak azt kapja meg, amire szüksége van, és a legtöbbször alig valamivel többet ennél. Ezt azonban mindenkinek meg kell tanulnia."
Az Európai Gazdasági Közösség alapítása, 1957 óta a hat "régi" tagállamnak nagyon is nehezére esett a fenti ismeret elsajátítása. Ám ennél is fontosabb, hogy 1957 óta megváltoztak az okok is, amelyek miatt egy-egy ország felvételt szeretne nyerni a "klubba". Annak idején a csatlakozás mintegy reagálás volt a világháború pusztításaira. A többiek azért vonták be (Nyugat-)Németországot a Montánunióba, hogy meggátolják újabb hadigazdaságának felépítésében. Ebből később kötelék lett, amelynek közepén kibékült egymással a két "ősi" ellenség, Németország és Franciaország. A szövetség vezérmotívuma a "Soha többé háborút" lett, s idővel valóságos lelkesedést váltott ki Európa iránt: az emberek már egy "Európai Egyesült Államokról" álmodoztak, a határokat jelző sorompók ledőléséről, a nemzeti önzés csökkenő jelentőségéről.
Időközben Európa jó részén már csakugyan nem lehet érzékelni a határokat, eltűntek a sorompók. Ám az "érzett Európa" egészen másmilyen lett - s ezt megerősítik a polgárok körében évek óta rendszeresen végzett fölmérések is. Az új bűvös szó a "szubszidiaritás", értelme pedig: Európa ne avatkozzon bele olyan dolgokba, amelyeket a nemzetállamok maguk is képesek rendezni. Egyidejűleg megizmosodtak azok az erők, amelyek ahol csak lehet szeretnék elkerülni az egységes európai szabályokat.
"Vitathatatlanul létezik egy nacionalizáló tendencia Európában" - tette szóvá egy másik diplomata. Az évek során egyre tágabbra nyílt az olló a közösségi és a kormányközi megközelítésmód között - az utóbbi jelző olyan kérdéseket takar, amelyeket a közösségi intézmények helyett a tagállamok kormányai intéznek el.
A 2004-ben, majd 2007-ben végrehajtott bővítés nyomán minden korábbinál nagyobbak lettek a tagállamok között mutatkozó különbségek. Szegények és gazdagok között világok tátonganak, miközben erős a várakozás a tehetősek részéről megnyilvánuló szolidaritás iránt. Egyedül Lengyelország 67 milliárd eurót kap 2007-13 között az uniós kasszából, hogy minden téren megközelíthesse az EU színvonalát. A jólszituált tagállamok ettől remélik a stabilitás biztosítását. A romok és a szegénység - ezt még jól tudják saját tapasztalataikból - feszültséghez és konfliktusokhoz vezet.
Az unió keleti tagállamai egészen új tapasztalatok birtokában léptek be a szervezetbe. Ők elsősorban védelmet látnak az EU-ban Oroszországgal szemben, amely iránt főleg a balti köztársaságokban, de Lengyel- és Csehországban is mély bizalmatlanság él az emberekben. Ezért ezek az államok - Nagy-Britanniával együtt - szoros biztonsági kapcsolatokat ápolnak az Egyesült Államokkal. Egyúttal különösen hangosan hivatkoznak nemzeti szuverenitásukra, és nehezükre esik jogkörök átadása Brüsszelnek.
Más tagországok - például Bulgária, Magyarország és Románia - inkább keresik az összefogást a régi EU-tagokkal. Számos brüsszeli diplomata ebben az összefüggésben látja a miniszteri tanácson belüli nagyobb szavazati súlyért folyó lengyel küzdelmet is. "Hiszen ez csak jelképes harc. Az unió mindennapi életében ez gyakorlatilag szinte semmilyen szerepet nem játszik" - fogalmazott egyikük.
MTI - fidesz.hu