fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Erős Európára van szükségünk
2007. június 23., 15:36
Amennyiben a kormányközi konferencia jóváhagyja a reformszerződést, illetve a megszületett politikai megállapodásokat, akkor a Fidesz a parlamentben támogatni fogja a dokumentum ratifikációját - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Németh Zsolt.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség üdvözli az alkotmányos szerződés helyébe lépő reformszerződéssel összefüggésben mára virradóra megszületett politikai megállapodást - mondta el Németh Zsolt.

A Fidesz elkötelezett az erős Európa megszületése mellett - szögezte le Németh Zsolt. Az erős Európa számára az egyik legkomolyabb kihívást a kétsebességes vagy többsebességes Európa gondolata jelentette- hangsúlyozta, hozzátéve: a mostani reformszerződés azért fontos, mert megteremti a kibővült és egységes Európának a működési feltételeit. Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke aláhúzta: Magyarország számára különös jelentősséget hordoz, hogy számos alapelvet sikerült az alkotmányos szerződésből megőrizni, sőt még bővíteni is azokat. Kiemelte ezek közül a kisebbségi jogokat, emlékeztetve arra, hogy az utolsó munkaváltozatból kikerült az erre történő hivatkozás. Szükséges volt, hogy Orbán Viktor, az európai néppárt csúcstalálkozóján "meghúzta a vészcsengőt" - tette hozzá. A politikus hangsúlyozta: ez a kisebbségi jogi klauzula azért is nagyon fontos, mert erre épülhet majd rá az európai kisebbségvédelmi rendszer. Ez a magyar külpolitika számára fontos prioritást képez az Európa politikába - tette hozzá.

Második fontos elemként említette Németh Zsolt, hogy a közös európai energia politikára vonatkozó megállapodás is megszületett, sőt új elemként egyfajta szolidaritási klauzulának a megalkotására is sor került. Bízunk abban, hogy ezt követően Gyurcsány Ferenc is föl fog hagyni azzal a különutas politikával, ami a magyar energiapolitikát az elmúlt években jellemezte - jelentette ki a politikus.

Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke a közös európai külpolitikai képviselő intézményének a jelentősségét is hangsúlyozta. Ez az intézmény nagy mértékben szolgálhatja az erős Európát, az egységes fellépést - fejtette ki, példaként említve Észtországgal, Koszovóval, Iránnal vagy a közel-keleti válsággal kapcsolatos, az unión belül föllelhető nézetkülönbségeket, amelyek leküzdése a jövőben könnyebbé válhat.

Németh Zsolt bejelentette: amennyiben a kormányközi konferencia jóváhagyja a reformszerződést, illetve a csúcstalálkozón megszületett politikai megállapodásokat, akkor a Fidesz a parlamentben támogatni fogja a szerződés ratifikációját. A politikus reményét fejezte ki, hogy a ratifikációra az őszfolyamán sor kerülhet.

fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Barroso szerint sikerült elkerülni az uniós válságot
Cikk: Megállapodás született az EU új szerződésének tervezetéről
Cikk: Az erős Európa Magyarország érdeke