fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Pakisztánban 228, Indiában 75 halottja van a monszunnak
2007. június 24., 16:23
Pakisztán déli nagyvárosában, Karacsiban 228 halálos áldozata van a szűnni nem akaró monszunesőzéseknek egy tartományi miniszter közlése szerint, India déli részén pedig legkevesebb 75 ember vesztette életét.

A hatóságok korábban még csak arról számoltak be, hogy 43 áldozata van annak a felhőszakadásnak, amely három óra hosszáig tartott szombaton az ország legnagyobb városában, gazdasági központjában.

A tartomány egészségügyi minisztere, Szardar Ahmed azonban utóbb közölte, hogy egy jóléti magánszervezethez 185 olyan ember holttestét szállították be, aki a lezúduló eső következtében vesztette életét, így a halottak száma 228-ra nőtt.

Közülük 20 embert áramütés ért, 18-an pedig egy összeomlott vályogház romjai alatt haltak meg. Mintegy kétszázan szenvedtek sérüléseket.

Az elárasztott utcák nehezítik a mentőalakulatok munkáját - mondta egy rendőrségi szóvivő. A vihar már korábban sok helyütt leszakította a villanyvezetékeket, és Karacsi számos körzetében vasárnap sem volt áram.

Indiában különösen súlyosan érintette a monszun a Bengáli-öböl partján elterülő Ándhra Prades indiai szövetségi államot, ahol 45-en haltak meg miatta. Az áradások következtében ezrek veszítették el otthonukat.

Az állam kormánya 95 tábort állított fel a kárvallottak számára. Százak ülnek indulásra várva olyan buszokon és vonatokon, amelyek a vízben elakadva egyelőre nem tudnak továbbhaladni.

Az ország délnyugati csücskén fekvő Kerala államban legkevesebb húsz áldozatuk van az áradásoknak. Az északabbra lévő Mahárástra államban legalább tizenegyen vesztették életüket két összeomló ház romjai alatt. A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokra sem várható javulás az időjárásban.

inforadio.hu - fidesz.hu