fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Drágulnak az építőanyagok
2007. június 25., 07:48
Miközben egyre több kereskedő kerül nehéz helyzetbe a fizetni nem akaró vagy nem tudó kivitelezők és a gyengélkedő építőipar miatt, a megugrott energiaköltség és az olaj ára is érzékenyen érinti a piac szereplőit - írja a Magyar Nemzet.

Az idén átlagosan mintegy 10-15 százalékos építőanyagár-emelkedéssel kell számolnunk.

Szinte minden házalapanyag előállítása többe kerül az energiatarifák növekedése miatt. Ugyanakkor a környező országok - például Szlovákia vagy Románia - és Kína is ezen a téren komoly versenytársnak bizonyul: az olcsó importtermékek ármérséklő hatása igen nagy, ezért az építőanya-gok árának növekedése kisebb mértékű, mint amit az előállítás költségeinek ugrása megkíván.

A visszafogott drágulás azonban a hazai építőipar gyengélkedésének is köszönhető, amelynek következtében a piac résztvevőinek visszaeső kereslettel kell számolniuk.

Az egy évvel korábbihoz képest 2006-ban 18 százalékkal csökkent az új lakásokra kiadott használatbavételi és 13 százalékkal az építési engedélyek száma, 2007-ben pedig a lakáspiac teljesítményének további mérséklődésére lehet számítani. A fenti hatások és ellenhatások következményeként az építőanyagárak emelkedése az idén 10-15 százalék lehet, de egyes termékek - például a szigetelőanyagok - esetében ennél nagyobb növekedés sem elképzelhetetlen.

2007 első negyedévében a Központi Statisztikai Hivatal építőipari árindexe szerint jellemzően nyolc százalék körüli áremelkedés volt tapasztalható, ami a fogyasztóiár-index értékeinél valamivel gyengébb drágulás.

Bodacz Péter, Magyar Nemzet


fidesz.hu