fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nem elég az észak-koreai atomreaktor lezárása
2007. június 26., 10:53
Nem elég a jongbjoni atomreaktor lezárása, működésképtelenné is kell tenni a létesítményt, hogy ne lehessen könnyen újra üzembe helyezni, legfeljebb csak óriási költségekkel - mondta hétfőn Christopher Hill, miután visszatért Washingtonba Észak-Koreában tett látogatásáról.

Az amerikai külügyi államtitkár - az amerikai küldöttség vezetője az észak-koreai atomprogram leszereléséről folytatott hatoldalú tárgyalásokon - bizakodóan nyilatkozott a viszonylag gyors végrehajtás lehetőségéről. Szavai szerint már az év végéig megtörténhet a jongbjoni reaktor működésképtelenné tétele.

Mint mondta, kifejezetten azért utazott Phenjanba, hogy erről tárgyaljon észak-koreai illetékesekkel. Hozzátette, hogy a hatoldalú tárgyalásokon megkötött februári egyezség értelmében Észak-Koreának ezenfelül teljes bevallást kell készítenie nukleáris programjának minden egyes részletéről.

Közben Észak-Koreában bejelentették, hogy phenjani illetékesek kedden megkezdik tárgyalásaikat az ENSZ megfigyelőivel a jongbjoni reaktor lezárásának nemzetközi ellenőrzéséről. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tisztségviselői öt napot töltenek a tervek szerint Észak-Koreában, hogy a reaktorlezárás ellenőrzésének minden részletét megvitassák helyi illetékesekkel.

Phenjan hétfőn jelentette be, hogy lezártnak tekinti pénzügyi vitáját az Egyesült Államokkal, miután megérkezett Észak-Koreába az a pénz, amelyet amerikai büntetőintézkedések miatt több mint egy éven át zár alatt tartottak egy makaói bankban. Észak-Korea e pénzügyi vitára hivatkozva nem teljesítette a februári megállapodásban vállalt márciusi határidőre a jongbjoni reaktor lezárására vonatkozó kötelezettségét. A kelet-ázsiai kommunista állam most bejelentette, hogy elkezdi a megállapodás végrehajtását.

Phenjan azt vállalta a két Korea, az Egyesült Államok, Kína, Japán és Oroszország részvételével zajló hatoldalú tárgyalások eredményeként létrejött februári egyezségben, hogy biztonsági garanciák és gazdasági segélyek fejében teljesen felszámolja atomprogramját.

MTI - fidesz.hu