fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Emese park - Európai Középkori Skanzen Szigethalmon
2007. június 27., 08:42
Európai Középkori Skanzen épül Szigethalmon, ahol szombaton rakják le egy norvég cölöpvár és egy izlandi hosszúház alapkövét. A múzeumfalu a tervek szerint a IX-XI. századi népek építészetét, életmódját mutatja be és 2010-ben nyílik meg.

European Medieval Settlement, röviden Emese park a létesítmény neve, amely az elképzelések szerint komplex módon jeleníti majd meg a koraközépkori Európa történelmét - olvasható az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben, amelyet Fáki László polgármester és Magyar Attila, az Őskultúra Alapítvány elnöke jegyez.

Vásárhelyi Nagy Mária, az alapítvány munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy a skanzen átadását 2010-re tervezik. A múzeumfalu létrehozásához, ahhoz, hogy a skanzen már látogatható legyen, előreláthatólag 1 milliárd forint körüli összegre van szükség, ezt egy norvég alapú pályázatból és önkormányzati hitelből teremtenék elő - tette hozzá.

A Pest megyei város önkormányzata tavaly döntött arról, hogy ez év júniusában nagyszabású kulturális vállalkozásba kezd: Európai Középkori Skanzen néven a térségben egyedülálló kezdeményezést valósít meg több szakmai és civil szervezet közreműködésével.

A tervekről szóló írásos összegzés szerint a projekt célja, hogy hitelesen bemutassák az egyes országok hagyományait, kulturális értékeit, sajátosságait, rokon vonásait, s azt, milyen kölcsönhatásban voltak egymással.

A 12 hektáros park magját a tervek szerint egy Szent István korabeli falu adná, amelyben 15-20 házikó, valamint kiállító- és rendezvénytérként üzemelő jurta, lovagi tornákra is alkalmas küzdőtér, íjászatnak megfelelő terület, vásártér, valamint egy Árpád-kori templom épülne fel.

A házakban korabeli mesterségek, élethelyzetek, enteriőrök megismerésére nyílik majd lehetőség. A vásártér, illetve küzdőtér mellett lakomacsarnokot, táncházat, kiállítóteret hoznának létre.

A terület déli oldala lovas íjászpálya helyszínéül szolgálna. A vásártér mellett a tervek szerint karámot hoznak létre, amely a park háziállatainak ad majd otthont. A Kárpát-medence korabeli vadállatait vadasparkban mutatnák be.

A tavak mellett, elszórtan az Európai Unió tagállamai számával megegyező, a tagországok népeire, népcsoportjaira jellemző, életvitelüket, építkezésüket, szokásaikat, kultúrájukat bemutató, IX-XI. századi házak épülnének.

"Múzeumfalunk épületrekonstrukciói között és működési tematikájában kiemelten fontos, meghatározó szerepet szánunk a keleti és nyugati elemeket ötvöző, államalapítás kori magyar és az óskandináv, viking, normann életforma és kulturális gyökerek megjelenítésének" - írták a szervezők.

A középkori település központi dombjára korhű cölöperődítést építenek, benne egy előkelő viking faház rekonstrukciójával; ez lenne a norvég régészeti kiállítás színtere.

A park tórendszerébe nyúló félsziget dombjára a viking életforma jellegzetes építményét, egy izlandi hosszúházat állítanak fel, itt lesz a viking hajók kikötője - áll a közleményben.

MTI - fidesz.hu