fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szombaton temetik Domokos Gézát, az RMDSZ első elnökét
2007. június 27., 17:30
Szombaton a székelyföldi Zágonban helyezik örök nyugalomra Domokos Gézát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) első elnökét, előtte azonban Sepsiszentgyörgyön vehetnek tőle végső búcsút tisztelői - olvasható az MTI bukaresti irodájához eljuttatott RMDSZ-hírlevélben.

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Domokos Géza ravatalát június 30-án, szombaton a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház előcsarnokában állítják fel. Tisztelői tíz órától kezdve vehetnek tőle végső búcsút. A gyászszertartás ugyanitt kezdődik 13 órakor, majd a zágoni temetőben helyezik örök nyugalomra.

Domokos Géza közismert író, szerkesztő és politikus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik alapítója, a szövetség egykori első elnöke kedden este Marosvásárhelyen hunyt el váratlan rosszullét után.

MTI - fidesz.hu