fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nem fogadta Szekerest az orosz védelmi miniszter
2007. június 28., 08:21
Nem fogadta Anatolij Szergyukov, az orosz védelmi miniszter a Moszkvába látogató Szekeres Imrét. A magyar honvédelmi miniszter kedden Moszkvában új katonai megállapodás megkötésére tett javaslatot anélkül, hogy orosz partnerével érdemi megbeszélést folytatott volna erről. MNO összeállítás.

Elfoglaltságára hivatkozva már a múlt héten lemondta a kedden Moszkvába látogató Szekeres Imrével tervezett tárgyalásait Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter.

Szekeres ennek ellenére kiutazott az orosz fővárosba, ahol az orosz parlament, az Állami Duma és a felsőház, a Szövetségi Tanács védelmi bizottságainak vezetőivel és tagjaival tárgyalt. Keddi megbeszélései után kijelentette: végleg kivonja a hadrendből a Magyar Honvédség a MiG-29 típusú vadászrepülőgépeket.

Javaslat partner nélkül

Mint arról az MNO is beszámolt, a találkozókon szó volt a magyar-orosz haditechnikai együttműködésről is. Magyarország javasolni fogja, hogy kezdődjenek tárgyalások Moszkvával ezeknek a gépeknek a visszavásárlásáról, a vételár fejében pedig Magyarország Oroszországban végeztetné el Mi-17-es és Mi-24-es típusú katonai helikoptereinek karbantartását és felújítását, illetve a megállapodásban szó lehetne új helikopterek beszerzéséről is.

Szekeres új katonai megállapodás megkötésére is tett javaslatot annak ellenére, hogy erről nem tudott megbeszéléseket folytatni orosz kollegájával. Magyarország és Oroszország között 1992-ben született megállapodás a katonai együttműködésről. Szekeres most úgy vélte: ez az egyezmény a maitól igencsak eltérő körülmények között jött létre, az akkori egyezmény minden pontja változtatásra szorul.

Moszkvában sincs hitele a magyar kormánynak

Míg a kormányközeli Népszabadság szerint az orosz védelmi miniszter távolmaradása az egyre feszültebb NATO-orosz-viszonnyal hozható összefüggésbe, az elmaradt miniszteri találkozó kapcsán Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője lapunknak nyilatkozva úgy vélekedett, "tudatában kell annak lennünk, Magyarországot kiszámíthatatlannak ítélik külföldön, és ez már Moszkvában is általánossá vált". Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint azért alakulhatott ki ez a vélemény hazánkról, mert míg Gyurcsány Ferenc az egyik héten a Kék Áramlat mellett tette le a voksát, addig a másik héten Szekeres amerikai útján a Nabucco gázvezeték megépítést támogatta.

Megváltozott program

A honvédelmi tárca lapunkat arról tájékoztatta, hogy Szekeres Imre személyében magyar honvédelmi miniszter első alkalommal koszorúzta meg a Voronyezs megyében található I. és II. Magyar Központi Katonai Temető emlékhelyeit és a közelükben található szovjet II. világháborús emlékműveket, amelyhez kapcsolódóan egy informális miniszteri találkozó került előzetes egyeztetésre. Ezt azonban az orosz védelmi miniszter megváltozott programjára hivatkozva lemondta.


MNO - fidesz.hu