"Az nem megy, hogy erőszakkal behatolunk a szomszédhoz, és utána azt mondjuk, hogy barátkozni jöttünk - szólt hozzá a témához egy Gyurcsánytól kölcsönvett ostobasággal Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter is Franciaországban. - Nem hiszek a nemzeti protekcionizmusban, de hiszek Magyarország stratégiai érdekeinek védelmében" - mondta Kuncze Gábor méltó utódjaként annak a pártnak az elnöke, amelyik egy demokráciában elhanyagolható szavazóbázisához képest többek közt a futószalagon folytatott privatizáció erőltetésével mégis tizenhét éve járulhat hozzá Magyarország gazdasági és politikai ellehetetlenüléséhez.

De mi is történik? Az OMV - élve az unióban garantált jogaival - Mol-részvényeket kezdett vásárolni nagy tételben. A Mol nemrégiben még magyar tulajdonban lévő stratégiai nagyvállalat volt, amelyben a magyar állam jelentős mennyiségű részvénnyel bírt. A balliberális kormányok alatt tapasztalható pazarló költségvetés lyukainak befoltozása miatt azonban ettől a tulajdonrésztől az állam megszabadult, az utolsó adagot épp a bennünket sújtó, egyre furcsábban viselkedő Gyurcsány Ferenc kormánya dobta piacra. Szomorúbbá teszi az esetet, hogy jóval olcsóbban adott túl rajta, mint amennyit ért, s hogy az érte kapott pénznek már se híre, se hamva. Mindenesetre a Mol ettől a pillanattól kezdve elfoglalta helyét az egyenlő jogokkal rendelkező piaci versenytársak között, részvényeit szabadon vásárolhatja ellenség, barát egyaránt.

Az OMV pedig vásárolja szívbaj nélkül. Az osztrák olajtársaság ugyanis soha nem került olyan helyzetbe, mint a magyar. A bécsi kormány az olajcég részvényei 31,5 százalékának tulajdonosa, amely kiszámítható biztonságot nyújt a társaságnak. (Hja, kérem, Gyurcsány nélkül, úgy könnyű!) Azért, mert Ausztriában tudják, hogy mi az állam, illetve mi a nemzet stratégiai érdeke.

Az egyszerű részvényvásárlási akció Gyurcsányék szereplésével színpadias fordulatokat vett. Vidám kis epizód például, amikor a mi kelekótya miniszterelnökünk telefonon felhívta osztrák kollégáját: tegye már meg azt a szívességet, és szóljon az osztrák állami olajtársaságnak, ne vásárolja annak a Molnak a részvényeit, amelynek utolsó darabjait éppen ők adták magánkézbe. Azaz most, amikor a tőke természetes arcát mutatja, akkor jut Gyurcsány Ferenc eszébe megrettenni saját korábbi ostoba döntésük következményétől. Bele akar szólni azon piaci eseményekbe, amelyeknek érdekében feladták a hazai érdekeket. És mégis mit vár? Azt, hogy ne nézzék hülyének? (A ledermedt ellenzék csak tapsol.)

S persze ilyen előzmények után mit várunk ezektől mi, magyarok? Mert hát nem ugyanezt tették a SZDSZ rángatta MSZP-sek, amikor a hőerőműveket, a villanyáram hazai előállító kapacitását adták el ugyancsak külföldön stratégiai okokból állami kézben tartott vállalatoknak? S persze nem akárhogyan, hanem garantált nyereséggel. S nem ugyanez várható a még köztulajdonban lévő Magyar Villamos Művek Zrt. vagy például a Főgáz Zrt. esetében?

Tényleg, mire várunk még, emberek?

D. Horváth Gábor, Magyar Nemzet