fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Gyurcsány-cég milliárdos olajüzlete
2007. július 2., 07:56
Korrekt volt a kapcsolatom Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel - jelentette ki Sáska László, a Fortus Rt. vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Sáska - akit 2003-ban egy merényletben több lövéssel megsebesítettek - 1996 és 1997 között a miniszterelnök tulajdonosi érdekeit is képviselte a részvénytársaságban.

Az egykori külkereskedő válaszaiból kiderült: bár a Magyar Villamos Művekkel tervezett nagy üzlet nem jött létre, 1996-tól több száz millió forintos szerződéseket kötöttek az állami vállalattal, amelynek fűtőolajat adtak el, illetve több olajtároló üzemeltetését is átvették.

Sáska László ugyanakkor leszögezte: a Fortus Rt. nem keveredett bele az olajszőkítési botrányba, hiszen a bíróságon egyértelműen kiderült, hogy a vállalkozás adataival bűnözők éltek vissza.

Azt nem cáfolta, hogy 1996-tól kezdődően az általa vezetett Fortus Rt. nagy tételben importált fűtőolajat a szlovákiai olajfinomítókból. Sáska hozzátette, cégük az ETL Rt.-n keresztül importált olajat, attól is csak 1998- 99-ben, amelyet közvetlenül az erőműveknek értékesítettek, köztük a Magyar Villamos Művek (MVM) hőerőműveinek. Hangsúlyozta, hogy kizárólag nehéz fűtőolajat hoztak be, amely állítása szerint alkalmatlan arra, hogy akármilyen eljárással üzemanyagot készítsenek belőle. Minden szállítmányukat szabályszerűen vámkezeltették - közölte Gyurcsány Ferenc volt üzlettársa.

Huth Gergely, Magyar Nemzet


fidesz.hu