fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Pénzkivonásra épül az újabb átalakítás
2007. július 2., 11:06
Az oktatási törvények csokrában a tankönyvpiaci törvényt is módosította az MSZP-SZDSZ- koalíció a múlt héten. Az új szabályozás a tankönyvesek testülete szerint elkapkodott, több eleme pedig végrehajthatatlan. A Magyar Hírlap írása.

A súlyos társadalmi konfliktusokat hordozó oktatásitörvény-módosítások - főként a felsőoktatási törvény változásai - némiképp háttérbe szorították a tankönyvpiac rendjének átformálását. Pedig a június 25-én elfogadott új szabályozás, illetve a vonatkozó kormányrendelet küszöbönálló módosítása joggal tart igényt közfigyelemre. Az évente tizenhatmilliárd forintos forgalmú piac körül számos érdek és ellenérdek csap össze, szakmai vagy (oktatás)politikai köntösbe öltöztetve. Másfelől: a téma húsba vágóan érinti az iskolás gyermekeket nevelő családokat.

Lehetetlen feltételek elé állítva

Az országban működő tankönyvkiadókat nyilván nem egyformán érintik majd az új szabályok, de valamennyinek nagy feladatot jelent, hogy 2008 januárjától csak a hivatalos tankönyvjegyzékben szereplő könyvekből rendelhetnek az iskolák és a pedagógusok. Ez az eddig forgalmazott könyveknek csaknem harminc százaléka, és ezekből már nem rendelhetnek az iskolák a következő tanévben. Kivéve, ha a kiadók ezeket is jóváhagyatják, azaz átmennek a tankönyvvé nyilvánítás procedúráján. Ez nem olcsó mulatság: a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületétől származó adatok szerint egy kétszáz oldalas olvasókönyv jóváhagyása mintegy félmillió forintba kerül. Néhány hetes határidővel csaknem kétezer-ötszáz közoktatási és hatszáz szakképzési könyvet kellene a kiadóknak jóváhagyásra benyújtaniuk ahhoz, hogy ne sújtsa őket húsz-harminc százalékos bevételkiesés. Könnyen kiszámítható tehát, hogy mekkora, az üzleti tervben előre nem kalkulált kiadást jelenthet ez az egyes piaci szereplőknek: a tankönyves testülettől származó információink szerint kiadónként átlagosan 12-15 millió forintos többletkiadással kell majd számolni.
A kiadók a szerintük irreálisan rövid határidőket is sérelmezik. A testület elnöke, Romankovics András szerint a kiadók képtelenek lesznek előkészíteni, a jóváhagyást végző testület pedig képtelen lesz jóváhagyni ekkora mennyiségű új tankönyvet a minőség megtartása mellett.

A jogalkotó és a kormány persze kiskaput is hagyott. A tárca a tankönyvjegyzéktől elkülönülő listákon közzéteszi a tankönyvjegyzékben nem szereplő köteteket is, feltéve, ha a kiadó az eredetileg szabadáras könyv esetében is elfogadja a minisztérium által megszabott felső árkorlátot (ez a tankönyvjegyzéken szereplő kiadványoknál eddig is létezett). Ez újabb nem kalkulált veszteséget okoz a kiadóknak. A másik esetben a jóváhagyási eljárásba került, de még jóvá nem hagyott könyvekre is érvényes lesz az említett könnyítés, ha azokat a 2006-2007-es tanévben legalább három iskola megrendelte, és igazolta, hogy a könyv bevált. A dolog szépséghibája csupán az, hogy mindkét lista átmeneti időre, 2008. december 31-ig szól. Romankovics szerint ezzel lehetetlen feltételek elé állítják a kiadókat.

Pénzbeszedés és pénzkivonás?

Úgy látszik, a folyamatok "illeszkednek" abba az általános pénzkivonási tendenciába, amelyet a Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogrammal indokol a kormányzat. A különeljárásokból, jóváhagyatási procedúrákból beszedett összegek az államkasszát növelik. Ugyancsak a "takarékos államot" szolgálja az is, hogy a 2008-2009-es tanévtől valamennyi kötet a hivatalos tankönyvjegyzéken szerepel majd, ezekre pedig érvényes a maximált, minisztériumi ár. Az iskolák így kevesebbért vásárolnak, elvben csökkenthető tehát a tankönyvtámogatásra szánt állami segítség összege is. Első látásra mindez fogyasztóközpontú intézkedésnek is tűnhet. A tankönyvpiaci törvény preambuluma azonban leszögezi, hogy a tankönyvek előállítása és forgalma piaci viszonyok között zajlik, ehhez - elviekben - a tervezhetőség és a kiszámíthatóság is hozzátartozik. A Tankönyvesek Országos Testületétől származó adat szerint a pénzkivonás az ingyenes tankönyvek területén is zajlik: a tavalyi költségvetés 7,7 milliárd, az idei már csak 6,6 milliárd forintot szán erre a célra.

Megválaszolt kérdések

További kérdések is "borzolják" a tankönyves szakmában tevékenykedők kedélyét. Nem tudni, mi lesz a tankönyves kamara sorsa a kötelező tagság megszüntetése után, mint ahogyan azt sem, hogy mennyiben érvényesülhet a jövőben a testület piacot befolyásoló és a minőséget ellenőrző szerepe. Az sem látható tisztán, hogy kiknek az érdekeit szolgálhatja esetlegesen a kötelező tagság megszüntetése és a piac átalakítása.

Az oktatási minisztérium kérdéseinkre azt válaszolta, hogy a kötelező kamarai tagság megszüntetése általános jelenség, a módosított törvénybe pedig elegendő garanciát épített be a tárca a tisztességes piaci magatartás kikényszerítésére.
A tankönyvjegyzékben nem szereplő könyvek rendszerének felszámolásával kapcsolatban pedig a minisztériumnak az az álláspontja, hogy a kormány az Állami Számvevőszék tavalyi, a tankönyvellátás rendjét vizsgáló jelentésére alapozva kezdeményezte a tartós tankönyvek térnyerését és a tankönyvkölcsönzés rendjének kiterjesztését.

Pintér Attila - Smanykó Igor, Magyar Hírlap


fidesz.hu