Szinte látom magam előtt a képet, amint a két állami pénzen kihizlalt vagyonú yuppie egymás kezét szorongatva, mosolyogva néz a kamerákba. Megköttetett. Mehet ki-ki a dolgára, a cége uszijába pancsikolni, a cége yahtjára regenerálódni.

Bíztam a szocialisták választmányában, bíztam abban, hogy elgondolkodnak a megállapodáson. Amihez a két elnök hozzáér, arannyá válik. Valakiknek.

Fiktív cégekkel rendelkező fővállalkozók, kapcsolataikat megmozgató menedzserek fölözik le rendre az állami pénzeket. Teszik, mert tehetik. Most majd az egészségügyben is.

Nem megszűnik a hálapénz, hanem hivatalos lesz. Nem annyit fizetünk majd, amennyit tudunk, és nem annak, akit választottunk. Megmondják mennyit, és kijelölik kiknek. Adnak majd valami jól hangzó nevet neki. Lehetne a neve: EBIHAL (egészségbiztosítási hozzájárulás alkalmankénti összege)

Kell majd a pénzünk, hiszen a magáncégek nem tudnak hasznot szerezni abból az egészségügyből, ami alulfinanszírozott. Persze nem lenne az, ha tényleg következetesen végrehajtanák a potyautasok járulékra kötelezését. Majd ha már kell a pénz a magánbiztosítóknak, ez a reformlépés is végre lesz hajtva (a szankcionálást elhalasztották 2008 januárjáig). Lehetett volna munkára fogni az OEP menedzsmentet is.

Mint említettem, bíztam a szoci képviselőkben. Gondoltam, talán szétnéznek az országban, választó kerületükben. Bíztam abban, hogy van köztük gondolkodó ember (homo sapiens). Tévedtem (australopithecus).

Azt már régebben tudjuk, hogy van köztük néhány ügyes ember (homo habilis).
Most éppen az ő parolájuk miatt fáj a fejem.

Nem szeretem, ha Gyurcsány jót tesz velünk, és azt sem, ha Kóka szolidarít. Ettől mindig megjön a migrénem.

Tibi , a parola-migrénes