fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kora Árpád-kori körtemplom Abasáron
2007. július 4., 12:07
Kora Árpád-kori, a X. és a XII. század vége között épült körtemplom maradványaira bukkantak a Heves megyei Dobó István Vármúzeum régészei Abasáron.

A falmaradványok tanúsága szerint az épület nagyobb átmérőjű volt, mint az egri várban fellelt Árpád-kori templom. Hasonló méretű monostort eddig csak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldván találtak a régészek, ám az valószínűleg későbbi építésű - közölte Besze Tibor, az ásatás egyik vezetője az MTI-vel.

A feltárás után romkert, illetve a leletegyüttest bemutató múzeum létrehozását tervezik a területen az Európai Unió 470 millió forintos pályázati támogatásával - tette hozzá a történész.

Mint azt a szakértő elmondta: a kora Árpád-korban az is meghatározta egy-egy nemzetség hatalmát, hogy mekkora körtemplomot birtokolt.

Az abasári monostort feltehetőleg az Aba nemzetség építette. Később a nemzetség több ágra szakadt; a Domoszlói, Kompoliti, Káli és Verpeléti ágak nevét ma is települések őrzik.

Ezek mindegyike új kegyhelyet építtetett és az anyamonostort felhagyhatták. Ezt követően, a helyszínen talált égésnyomok tanúsága szerint, tűz pusztíthatta el az épületet - mondta Besze Tibor.

Az ásatásban egyébként önkéntesen segédkeznek az egri Eszterházy Károly Főiskola történész hallgatói, és több alapítvány valamint vállalkozás is támogatja a munkálatokat.

MTI - fidesz.hu