fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Egymillió autó kitiltását tervezik Pekingből
2007. július 4., 14:22
Egymillió autót tiltanának ki két hétre Peking utcáiról, hogy csökkentsék a levegő szennyezettségét - közölte szerdán a város önkormányzatának szóvivője. A jövő hónapban esedékes tilalommal a 2008-as Olimpiára készülnek a kínai hatóságok, ugyanis sokan aggályosnak tartják a pekingi levegő minőségét.

A tervek szerint augusztus 7-től 20-ig a Pekingben lévő hárommillió autóból egymilliót tiltanának ki az utakról, és más egyéb, nem részletezett intézkedést vezetnének be a levegő minőségének javítására. A kínai kormány ígéretei ellenére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetői komoly aggodalmuknak adtak hangot Peking levegőjének szennyezettsége miatt, és rendkívüli intézkedésekre szólították fel a hatóságokat.

Kínai tisztségviselők elmondása szerint Peking nagyjából 15 milliárd dollárt költött a város szennyezettségének csökkentésére, de ennek ellenére a levegő tisztasága továbbra is komoly gondnak számít. Az Olimpia szervezésével foglalkozó bizottság szóvivője elmondta, hogy egy hasonló járműtilalom tavaly már hatásosnak bizonyult: a levegő minősége javult, és a közlekedés is jobb lett. Az Olimpia idejére is hasonló intézkedések bevezetését tervezik.

hirtv.hu - fidesz.hu