fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szobortervpályázat Budapest Belvárosában
2007. július 5., 08:28
Szobortervpályázatot hirdet Budapest V. kerületének önkormányzata abból a célból, hogy a Belváros mostanában felújított sétálóutcáiban két új köztéri szobrot avassanak 2008-ban - közölte a pályázatot gondozó kerületi közművelődési intézmény az MTI-vel.

Két belvárosi helyszínen, a Zrínyi utcában és a Deák Ferenc utcában kíván az V. kerületi önkormányzat új köztéri szobrot állítani 2008-ban. Az előkészítéshez a kerület kulturális, kisebbségi és emberi jogi bizottsága szobortervpályázatot hirdet budapesti, illetve a környékén élő alkotók számára - olvasható a pályázat technikai lebonyolítójának, az Aranytíz Művelődési Központnak a közleményében.

A pályázat első három helyezettje fejenként 250 ezer forint pályadíjat kap, a döntőbizottság a beérkezett munkákból választja ki az utcákon felállítandó szobrokat. A pályázatokat október 29-től november 5-ig várják - áll a tájékoztatóban, amelyből kiderül, hogy a megrendelő a régi vagy a mai Pest hangulatát idéző életnagyságú zsáneralkotások benyújtását várja a pályázóktól.

MTI - fidesz.hu