fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Finanszírozhatatlan a szentesi kórház működése
2007. július 5., 08:37
Egyelőre nyolcszáz-tizenheten dolgoznak a szentesi kórházban, de a fenntartó megyei önkormányzat döntése értelmében 129 álláshelyet kell megszüntetni. A súlyponti intézményben egy hónapja dolgozik új igazgató, akivel együtt egy csőd-biztost is kineveztek. Kettejük feladata, hogy a hétszázmillió forintos adósságállomány mellett megőrizzék a kórház működőképességét.

A szentesi súlyponti kórház gyógyító ágyait húsz, a havonta ellátható betegek számát pedig huszonhárom százalékkal csökkentette a reform. Ennek következményeként a tulajdonos Csongrád Megyei Önkormányzat tizenöt százalékos elbocsátásra kényszerül, a döntést a napokban hozták meg.

A szentesi kórházban az év elején 935 millió forintos hiánnyal számoltak. Az első félév takarékoskodásának köszönhetően ez az összeg az új igazgató hivatalba lépéséig 700 millió forintra csökkent, ennek fele azonban lejárt tartozás.

"Úgy tűnik, hogy sikerül stabilizálni a kórház adósságállományát. Nem mondanék számot, hogy mennyi lesz az év végére. Azt szeretnénk elérni viszonylag gyorsan, már a nyár végére, hogy a növekedés megálljon. Ez lenne a legelső lépés, amit meg kell tenni, s ezek után lehet hozzáfogni az adósságállomány csökkentéséhez." - nyilatkozta a hírTV-nek Várkonyi Katalin, a Dr. Bugyi István Kórház és Rendelőintézet főigazgatója.

A fenntartó a kórház több száz milliós adóssága miatt önkormányzati biztost rendelt ki, aki szerint további megszorításokra lesz szükség, mert az eddigiekkel csak a havi ötvenmilliós veszteség felét lehet lefaragni.

hirtv.hu - fidesz.hu