fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Érezhető a társadalmi nyomás a tervezett szlovák erőmű miatt
2007. július 5., 08:46
Elképzelhetetlennek tartja, hogy a világörökség részét képező Tokaj-Hegyalja közelében épüljön meg Szlovákia legnagyobb széntüzelésű erőműve, ráadásul mindkét oldalon - Szlovákiában és Magyarországon is - erős az erőművel szembeni társadalmi nyomás - fogalmazott tájékoztatójában Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere szerdán.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét a polgármester. Mint mondta, ő maga még nem találkozott olyan emberrel, aki támogatta volna a szlovákiai Tőketerebesre (Trebisov) tervezett széntüzelésű erőmű megépítését. Hangsúlyozta, hogy a "szlovákiai terbes környéki polgármesterek" sem támogatják a beruházást és többen megkeresték már az ügyben.

Szamosvölgyi Péter szerint a létesítendő széntüzelésű erőműből és annak 163 méter magas kéményeiből évente 4 millió tonna szennyezőanyag kerül majd a levegőbe. Mindez a világörökség részét képező Tokaj-hegyaljai borvidék tőszomszédságában történik majd - tette hozzá. Mint mondta, levélben fordult a Miniszterelnöki Hivatalhoz, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz, a magyar Európai Parlamenti képviselőkhöz, a Greenpeace környezetvédő szervezethez és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalhoz, hogy segítsenek megakadályozni az erőmű megépítését, amely ellen egyébként komoly tiltakozás kezdődött a szlovák oldalon is.

Szlovákiában az erőmű építésével kapcsolatban szerdán este tartottak fórumot, ahol a résztvevők füttyszóval, dobogással fejezték ki nemtetszésüket és így szakították meg az erőmű terveiről szóló előadásokat. Azt skandálták, hogy "nem akarjuk". Juraj Rizman szlovák Greenpeace aktivista szerint nemcsak Szlovákiára veszélyes a készülő erőmű, hanem Magyarországra is, elsősorban a tokaji borvidékre. Hozzátette: kén kerülhet a talajba, jelentősen megnő majd a füstgáz kibocsátás és megváltozik a klíma is. Úgy fogalmazott, hogy minden legális eszközt felhasználnak annak érdekében, hogy a beruházás ne valósuljon meg. A fórumon egyébként a helyiek mellett az erőmű tervezésében és engedélyeztetésében résztvevők is megjelentek.

Elhangzott, hogy a 885 megawatt teljesítményű széntüzelésű erőmű - Sátoraljaújhelytől légvonalban mintegy húsz kilométernyire - a tervek szerint 38 milliárd koronából (1 euró=33,46 korona) valósul meg, mintegy 56 hektárnyi területen. A munka a jövő év második félévében indulna, 2011-re elkészülne és egy év múlva már üzemelne. Az építkezés mintegy másfélezer embernek adhat munkát, utána pedig 350 embert foglalkoztatnának. A fórumon a hatástanulmány készítői úgy fogalmaztak, hogy az erőmű nem lesz káros a környezetre, hiszen az adatok alapján a károsanyag kibocsátás az uniós határértékek alatti szinten mozog majd.

A fórumon résztvevő lakosok között láthatóan komoly indulatot váltott ki a tervezett erőmű építése, tiltakozásul már 7500 aláírást gyűjtöttek. Mint mondták, féltik az életminőségüket, és nem akarnak a talajba került mérgekből enni. A tőketerebesi önkormányzat július 10-én dönt arról, hogy hozzájárul-e az erőmű építéséhez.

MTI - fidesz.hu