fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A KKSz tiltakozik a Volánt sújtó utazási kedvezmény-módosítás ellen
2007. július 5., 17:25
A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSz) tiltakozik a kormány azon intézkedése ellen, amely szerint az állam az utazási kedvezményeknek csak egy részét téríti meg Volán- társaságoknak - tájékoztatta az érdekképviselet az MTI-t csütörtökön.

Emlékeztetnek arra, hogy ez több milliárdos veszteséget okoz a társaságoknak, veszélyezteti a munkavállalók megélhetését és szociális helyzetét, továbbá a tömegközlekedést igénybe venni szándékozók utazási lehetőségét.

A szakszervezet követeli a fogyasztói árkiegészítéssel kapcsolatos szabályok olyan módosítását, hogy azok megfeleljenek a közszolgáltatási feladatokat ellátó vállalkozásokra vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

Az Országgyűlés 2007. június 25-én fogadta el a fogyasztói árkiegészítésről szóló törvény módosítását, amely átalakítja a kedvezmények rendszerét, és egységesíti a vasúti és a távolsági autóbusz-közlekedés tarifaszintjét.

A KKSz szerint a kormány nem kíván eleget tenni annak a fogyasztói árkiegészítésről szóló törvényben megfogalmazott célnak, hogy ellentételezzék az állam által nyújtott utazási kedvezmények nyomán keletkezett bevételkiesést.

A KKSz számításai szerint egy 30 kilométeres utazási távolság esetén a havi bérlet ára 18.000 forint, amiből az utas 67,5 százalékos kedvezmény igénybevétele esetén 5.850 forintot fizet, a fogyasztói árkiegészítés 9.474 forint, így a Volán társaság vesztesége bérletenként: 2.676 forint. A veszteség 90 százalékos kedvezmény esetén bérletenként 3.570 forint.

A szakszervezet szerint a fogyasztói árkiegészítés jelenlegi szabályozása történő fenntartása sok százmillió forintos veszteséget okoz a Volán társaságoknak, és az ellehetetlenülés végső határára sodorja a vállalatokat.

A társaságoktól való fedezetmegvonás folyamatosan növekvő veszteséges gazdálkodást, ennek következtében romló munka- és utazási feltételeket, a szolgáltatás minőségének csökkenését, és a járatok megszűnését eredményezhetik.

"A kormány fenti intézkedése arra engedi következtetni szakszervezetünket, hogy a Volánok mesterséges tönkretételével követően a már előre eltervezett privatizációnak nyissanak utat" - áll a közleményben.

MTI - fidesz.hu