fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nem szeretlek Horn Gyula, tényleg, komolyan
2007. július 6., 10:05
Dévényi István: Nem szeretlek Horn Gyula, tényleg, komolyan - Ezennel elhatárolódom Nyakó Istvántól, és nem a bátran vállalt érzelmei miatt, hanem mert egy 1956-ban közönséges bűnözők ellen harcoló karhatalmistáért rajong.

Most, hogy elmúlt a nagy nap, már nem kell kényszeredetten jót kívánni vagy diplomatikusan semlegeseket mondani, hanem lehet őszintére venni a figurát.

Szóval hetvenötödik szülinap ide, hetvenötödik szülinap oda, végtelenül szomorú, hogy a Magyar Köztársaság egykori miniszterelnöke demokráciánk testi-lelki alapját jelentő 1956-os forradalomról olyanokat állít, hogy ő, mint a pufajkások megbecsült tagja, közönséges bűnözők ellen harcolt. Tényleg leég az ember arcáról a bőr, hogy mit gondolhatnak a német polgárok, amikor ilyeneket olvasgatnak a Die Weltben; nyilván egészen furcsa képződménynek tartják hazánkat, velünk, benne élő egészen furcsa emberekkel egyetemben.

De meg is kapta Horn Gyula a magáét a történelmi kitárulkozásért: a leghúzósabb baloldali figurák, plusz Dávid Ibolya és Torgyán József küldött a párt nagy öregjének kedves videóüzenetet a Magyar Szocialista Párt különleges alkalomra készült alszájtjára. (Ide ni: http://horngyula.mszp.hu/ ) Lendvai Ildikó szokása szerint borzasztó módon próbál vicceskedni (Gyula ne hetvenkedjen, hanem nyolcvankodjon és kilencvenkedjen, ha-ha-ha!), Baja Ferenc meg úgy mosolyog végig a jókívánás közben, hogy én Horn Gyula helyében komolyan megijednék.

A legmeghatóbb üdvözlettel azonban Nyakó István, az MSZP szóvivője állt elő, aki egészen egyszerűen kijelenti, hogy "Szeretlek Horn Gyula, tényleg, komolyan". Jómagam ezennel elhatárolódom Nyakó Istvántól, és nem a bátran vállalt érzelmei miatt, hanem mert egy 1956-ban közönséges bűnözők ellen harcoló karhatalmistáért rajong. Demokrata ilyen nem tesz.

És Gyurcsány Ferenc is hozta a formáját a szülinapon, mert valami egészen idétlen módon szétterülve a parlamenti folyosó kispadján fejtegette hosszasan, hogy milyen okokból kifolyólag kellene mindannyiunknak áhítattal gondolni Horn Gyula létezésére. Áldjon az ég! - zárta az elvtársias hangulatú videóvallomását a jelenlegi kormányfő.

Hát izé, furcsa.

Dévényi István, Heti Válasz
fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Erkölcsileg elavult idők legendája élteti Horn Gyulát