fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kósa: Jól halad a debreceni csatornázási program
2007. július 6., 16:26
Jól halad Debrecenben, a hozzá tartozó Józsán, valamint négy környékbeli településen - Ebesen, Hajdúsámsonban, Mikepércsen és Sárándon - 2006-ban elkezdődött - az Európai Unió által az ISPA kohéziós alapból támogatott - szennyvízcsatornázási beruházás - közölte Kósa Lajos polgármester pénteken Józsán az egyik elkészült csatornaszakasz átadási helyszínén rendezett sajtótájékoztatón.

Debrecen polgármestere emlékeztetett rá, hogy a projekt keretében 2009 tavaszáig összesen több mint 300 kilométer hosszú fő-, mellék- és bekötő csatorna készül el.

A beruházás összköltség 22 milliárd forint, amelyből 12,7 milliárd forintot, a teljes költség 58 százalékát az Európai Unió biztosítja, 7 milliárd forintot - a teljes költség 32 százalékát - pedig a hazai központi költségvetés finanszírozza.

A projekt sikeres megvalósításához szükséges további mintegy 2,3 milliárd forintot az öt érintett település önkormányzata és a lakosság hozzájárulása biztosítja.

Kósa Lajos elmondta azt is, hogy a beruházás befejeztével 2009 tavaszára debreceni déli és délkeleti városrészeiben kiépítik a szennyvízhálózatot és felújítják a belváros elöregedett csatornáit. Ekkorra Ebesen, Mikepércsen és Sárándon 100 százalékos, Hajdúsámsonban pedig 85 százalékos lesz a csatornázottság aránya.

Debrecen józsai városrészében - ahol jelenleg 50 százalékos a csatornázottság - csaknem 23 kilométer hosszúságú vezetéket építenek, amire 1.843 házi bekötés várható.

A kivitelező eddig több mint hét kilométer hosszú csatornát épített meg, amire ősszel köthetnek rá a településrész lakói - mondta a polgármester.

MTI - fidesz.hu