fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kodály Zoltán-emlékműsor Szegeden
2007. július 7., 14:49
Kodály Zoltán-emlékműsort rendeznek a tavalyi Bartók-évforduló alkalmával tartott Bartók-Forgatag mintájára július 22-én Szegeden, a szabadtéri játékok előadásszünetében - közölte a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezetője az MTI-vel.

Gyüdi Sándor elmondta: az egy évvel ezelőtti Zenés Forgatag szervezésekor tartottak attól, hogy ha az emberek a város sétálóutcáján "beleütköznek Bartók zenéjébe", akkor az megijeszti őket, ám bebizonyosodott, hogy a zeneszerző "megragadta és ott marasztalta őket".

A Kodály-Forgataggal is olyan rendezvényt kívántak létrehozni, amely a csekély érdeklődés övezte műfajt mégis eljuttatja az emberekhez és bebizonyítja, hogy "Kodály nem is annyira fogyaszthatatlan" - tette hozzá a zenekar vezetője, aki úgy fogalmazott: ezek nem alantas eszközök, hanem olyan modern technikák, amelyek a vizualitást segítik.

A műsort kivetítőn követhetik az érdeklődők, hiszen egy szabadtéri rendezvény esetében mindig probléma, hogy nem lehet látni a zenész kezét vagy az előadó arcát, holott ez a produkció fontos része - hangsúlyozta.

Gyüdi Sándor tájékoztatása szerint a programban a klasszikus muzsika és a magyar népzene találkozik, az a két műfaj, amely Kodály Zoltán életében is fontos szerepet játszott. A produkció "felidézi azokat a pillanatokat, amelyeket ő maga is átélt a gyűjtései során".

A műsorban a Szegedi Szimfonikus zenekar, a Szegedi Vaszy Viktor Kórus, a Csík zenekar, valamint a Szeged Táncegyüttes is közreműködik, amely viseletével és táncával Kodály gyűjtéseinek hangulatát idézi, "mintha annak élőzenével kísért filmfelvétele lenne" - mondta az igazgató-karmester.

MTI - fidesz.hu