fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Köztéri belharc a parkolókért a Belvárosban
2007. július 9., 09:05
Az egészségügyi tárcától 10,5, a honvédelmitől 13 milliárd forint bírságot és parkolási díjat követel Belváros-Lipótváros Önkormányzata. Rogán Antal polgármester kilátásba helyezte, hogy a rendőrség segítségével bontatja el a két tárca "illegális parkolójának" kordonját. A Magyar Hírlap írása.

A belvárosi önkormányzat tavaly novemberben szólította föl a kerületi közintézményeket, az Országgyűlés Hivatalát, az amerikai nagykövetséget, a köztelevíziót, hogy szüntessék meg az illegális parkolást, s fizessenek ők is várakozási díjat. Az egészségügyi, és a honvédelmi tárca kivételével sikerült megállapodni a kerületi közintézményekkel. Az önkormányzat a helypénz összegének tízszeresét öt évre visszamenőleg követeli a két tárcától. (Az összeget a közterület jogtalan használatának tarifája szerint állapították meg, a követelést pedig öt évig lehet érvényesíteni - tudtuk meg.) A Honvédelmi Minisztériumot (HM) a múlt héten szólították fel arra is, hogy bontsa le a Stollár utcát lezáró kaput, amelyet a Nemzetbiztonsági Hivatal és a minisztérium épülete közé építettek. Ha nem, az önkormányzat kezdeményezi az úttorlasz elbontását.

Bocskai István a honvédelmi tárca szóvivője azt mondta, hogy a minisztérium már lépéseket tett a Stollár Béla utca lezárt részének kisajátításáért, a kapu tehát marad. A Falk Miksa, valamint a Balaton utcai parkoló pedig az épülethez tartozik, miért kellene használatáért helypénzt fizetni az önkormányzatnak? Érdeklődésünkre a minisztérium sajtóosztálya közölte: "a kisajátítási eljárás helyett, a HM bízik benne, tárgyalásos úton meg tudja oldani a vitás kérdéseket"
az önkormányzattal. Úgy tudjuk, ilyen irányú tárgyalásokat egyelőre még nem folytatnak, a minisztérium péntekig még hivatalos értesítést sem kapott a polgármesteri hivataltól. Ami a másik két helyszínt illeti: "a Balaton és a Falk Miksa utcai parkoló a minisztérium helyrajzi számán szerepel, mely terület a Magyar Állam tulajdona, a HM pedig l/l-es (vagyis osztatlan) vagyonkezelő" - közölte a tárca illetékese, tehát a használatért helypénzt nem köteles fizetni.
Az egészségügyi kormányzat sem kapta meg Rogán levelét. Érdeklődésünkre közölték: "A szóban forgó parkoló felett a minisztérium rendelkezik. Álláspontunkat készek vagyunk bíróság előtt megvédeni, erről a tavalyi év végén értesítettük az illetékes polgármesteri hivatalt is."

Futó Barnabás ügyvéd szerint helytelen a két tárca érvelése: a vagyonkezelő a köztéren köteles alkalmazni a KRESZ szabályait, a parkolásra vonatkozó rendelkezéseket. A HM pedig önkényesen nem zárhatja le a Stollár utcát, amelynek kisajátítását kezdeményezte, az a kerületi önkormányzaté, vagyis közterület. Ha nem sikerül megegyezni, az önkormányzat lebontja a kordonokat, és parkolóórát szerel föl.

Magyar Hírlap


fidesz.hu