fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Több mint ezermilliárd az államháztartás féléves hiánya
2007. július 9., 18:15
Az államháztartás egyenlege, önkormányzatok nélkül 250,7 milliárd forint hiánnyal zárt az idén júniusban, az első hat havi deficit 1.003,7 milliárd forint, ami a GDP 4 százalékának felel meg - közölte hétfőn az előzetes adatot a Pénzügyminisztérium.

A júniusi hiány 2,9 milliárd forinttal kevesebb az előzetesen vártnál.

Tavaly júniusban a deficit 76,8 milliárd forintot tett ki. A Reuters által megkérdezett szakértők korábban 1.000-1.010 milliárd forint hiányt prognosztizáltak az első félévre.

Az államháztartás egyenlege, önkormányzatok nélkül, 7,5 milliárd forint hiánnyal zárt 2007 májusában, az első öt hónapban a hiány összege 753 milliárd forintot ért el, ami a GDP 3 százalékával volt egyenlő.

Az első félévi adatok szerint a központi költségvetés összesített mérlege 1.091,1 milliárd forint hiányt jelez, a tb-alapok a várt 34 milliárd forintos deficittel szemben 27,7 milliárd forintos többletet halmoztak fel. Az elmúlt év első felében a tb-alapok hiánya 161,5 milliárd forint volt, azaz 2007 első hat hónapjában a bázishoz képest 189,2 milliárd forinttal kedvezőbb mérleg alakult ki.

Az elkülönített állami pénzalapok idei első hathavi mérlege 59,7 milliárd forint aktívum, ami 41 milliárddal meghaladja a PM által prognosztizált összeget.

Az államháztartás egyenlege, önkormányzatok nélkül, 7,5 milliárd forint hiánnyal zárt 2007 májusában, az első öt hónapban a hiány összege 753 milliárd forintot ért el, ami a GDP 3 százalékával volt egyenlő.

MNO - fidesz.hu