Azután jött az NDK megszűnése és a német egyesítés 1990-ben, ami egy rövid időre felpörgette az üzleti életet a rengeteg állami költéssel. Majd hosszú évekig alig volt növekedés. A társadalom elöregedése, a bérek és a szociális kiadások miatti üzleti költséghátrány, a magasan tartott adószint - egy sor olyan európai jelenség, amely különösen jellemezte a kontinens legnagyobb országát. És bizony a keletnémet tartományok újraintegrálása sokkal többe került, és tovább tartott, mint bárki gondolta volna az egyesülés euforikus évében, tizenhét esztendeje.

Ismét egyenesben

Most azonban ismét zakatol a lokomotív. Tavaly 2,8 százalékos volt a német gazdasági növekedés. Ez persze nem az ázsiai kis tigrisek rekordnövekedése; de egy nagy és fejlett gazdaság esetében bizony hatalmas árutöbbletben testesül meg a háromszázalékos növekmény. A német GDP az idei első negyedévben 3,3 százalékkal bővült - a lendület tehát tart, és ezzel együtt a német piacra termelők öröme is tartóssá válhat. Németország nemcsak rengeteget exportál, hanem sokat importál is; az oda szállító cégek pénzügyi adatait szépen húzza a lokomotív.

Azonnal adódik két kérdés: mitől állt helyre a német dinamika (hátha mi is tanulhatnánk az ügyből), és hogyan profitál mindebből a magyar gazdaság.

A másodikra egyszerűbb a válasz: a korábbinál nagyobb német növekedés érezhetően magával húzza azokat a magyar (magyarországi) cégeket, amelyek oda szállítanak árut. És nemcsak olyan nyilvánvaló kapcsolatra kell gondolni, hogy ha a világban a korábbinál több Audit rendelnek meg, akkor a győri motorgyárból annyival több Audi-motor kerül ki. Beszállítók és szolgáltatást nyújtók egész sora érzi meg a mozdony húzóerejét. Igaz, a nagyvállalatok üzletmenetére általában jobban hat a külpiaci élénkülés, mint a kisebb és közepes méretű magyar cégekére. De számos közepes cég (főleg a Dunántúlon) annyira érzi a konjunktúra javulását, hogy szívesen beruházna új gyártósorba (noha elég drága a kölcsönpénz nálunk), és felvenne újabb képzett munkaerőt. De nincs, vagy nincs elég.

Mobilitáshiány

Itt kezdődnek a mi gondjaink: a szomszéd országokhoz képest nagyobb az adóteher a vállalkozásokon, magasabb a kamatszint, gyenge a munkavállalók szakmai és földrajzi mobilitása. Az előző két tényező az öt éve követett (elkövetett) gazdaságpolitikai kurzus számos káros következménye közé sorolható, ezek sokat megmagyaráznak abból, hogy a magyar gazdaság miért csak két-három százalékos növekedési ütemet képes felmutatni ilyen kiváló külső konjunktúra mellett, amikor a cseh, a szlovák, a lengyel, valamint a három balti gazdaság öt és tizenkét százalék közötti növekedést produkál. Most valóban látványosan kinyílt az olló egyfelől hazánk, másfelől az összes többi új EU-tag között a gazdasági dinamikát illetően, és mivel a magyar költségvetési kiigazításnak még évekig tartania kell, így sajnos egy időre kivetíthetjük hátracsúszásunk folyamatát.

De nálunk a nyilvánvaló gazdaságpolitikai hibákon túlmenően is érvényesülnek a dinamikát visszafogó tényezők, amelyekre összefoglalóan utalt a gyenge mobilitás kifejezés. Valóban meglepő, hogy míg a lengyelek (történelmileg persze érthető okokból) könnyen kelnek útra a jobb munkalehetőségek, nagyobb fizetés reményében, nálunk még az egyik megyéből a másikba is milyen nehezen mozdulnak meg az emberek. Más kultúrában szokásosnak számít a pályaváltás, és bizony nálunk is rávitte a kényszer az orosztanárt a taxizásra, az állástalanná váló mérnököt a kisiparosságra; mégis megmutatkozik valami nehézkesség a mi társadalmi mozgásainkban. Az okokat is ismerjük jórészt: a családok zöme saját házban, lakásban lakik, és így lassan mozdul, mert a lakáscsere nehéz ügylet. Az ország lakosságának aggasztó egészségügyi adatai is sokat megmagyaráznak a munkaerőpiac nehézkességéből.

Irányváltás

De éppen itt érdekes a német példa, mely a Hartz program elnevezésű - sokat vitatott - intézkedéssorozatban testesült meg. A bérhez kapcsolódó adók mérséklése, vállalkozásösztönzés, szakmai átképzés, a szociális segélyezés szigorítása és feltételhez kötése, majd a nyugdíjkorhatár kitolása tartozik ide. Az első eredmények elég biztatók: többen dolgoznak és többen dolgoztatnak Németországban. Javul az államháztartás egyenlege; míg korábban a németeknek is gondjuk volt az uniós deficitkorlát betartásával (noha sosem olyan brutális deficit formájában, mint amilyet a magyar állam produkált 2002-ben és utána a mai napig), most a gyorsuló gazdasági növekedés és a szociális kiadások mérséklése következtében bőven a háromszázalékos deficitküszöb alá kerültek.

Jó lenne, ha mi is többet érezhetnénk a német lokomotív húzóerejéből. Amint láttuk a szomszéd gazdaságokon: ki-ki a maga képességei szerint profitál e húzóerőből.

Bod Péter Ákos, Magyar Hírlap


fidesz.hu