fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Őrizetbe vették a calabriai maffia 60 tagját
2007. július 10., 13:55
Olaszország déli részén egy nagyszabású csendőri razzia eredményeként őrizetbe vették a calabriai maffia, a'ndrangheta 60 tagját.

Az olasz igazságügyi szervek közlése szerint az ügyben indított nyomozás kiterjed a Romano Prodi vezette balközép kormány egyik politikai erejének, a Demokratikus Unió Európáért (UDEUR) kereszténydemokrata párt egyik helyi vezetőjének ügyeire is. A maffiatagokat Calabriában és a szomszédos, a Nápolyt körülölelő régióban, Campaniában fogták el. A bandatagokat maffiakapcsolatokkal, kábítószer-csempészettel, zsarolással, uzsorakamat kivetésével, törvényellenes fegyver- és robbanószertartással és illegális bevándorlás szervezésével gyanúsítják - közölte a calabriai csendőrség közleménye. Calabria közigazgatási székhelyének, Catanzarónak az ügyészsége egyúttal annak is igyekszik utánajárni, hogy a'ndrangheta hálózata milyen mértékben épült be a térség gazdasági és szociális életének az irányításába.

Egy csendőrtábornok a SKY TG 24 olasz hírtelevíziónak nyilatkozva utalt rá, hogy a rendkívül összekuszálódott maffiaszálak felgöngyölítése érdekében kezdett házkutatások során eddig 50 millió euró értékben foglaltak le javakat és ingatlanokat, így például kisebb mezőgazdasági, valamint építkezési vállalkozásokat. A maffia a gyanú szerint 100 százalékos uzsorakamatot zsebelt be helyi kereskedőktől és vállalkozóktól, ami a bűnszervezetnek évente több millió euró hasznot hozott.

A nyomozás kiterjed Franco La Rupára, aki a calabriai regionális parlamentben az UDEUR-frakciót irányítja. A kereszténydemokrata színezetű párt vezetője, Clemente Mastella, a Prodi-kormány az egyik kulcstárcájának számító igazságügy minisztérium élén ál. Így különösen kínos, hogy a párt egyik calabriai vezetőjét a maffiával való cinkossággal és választási csalással vádolják. La Rupa otthonát, irodáját és titkárságának a helyiségeit is átkutatták a csendőrök.

Eközben a közép-olaszországi Perugia (Umbria régió) rendőri szervei egy Itália szinte egészére kiterjedő kábítószercsempész-hálózatot számoltak fel. A banda Hollandiából csempészett drogot értékesített több olaszországi régióban. Perugiába egy csempészhálózat révén érkezett kokain, amelyet az umbriai városból gyakorlatilag egész Olaszország területére továbbították. A nyomozás során filmet készítettek egy üzemről is, amelyben több mint 10 kilogramm kokaint dolgoztak fel.

MTI - fidesz.hu