fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Alkoholok jövedéki adója: elutasította az adóemelési terveket az EP
2007. július 11., 07:38
Az Európai Parlament kedden Strasbourgban óriási többséggel elvetette azt a javaslatot, amely szerint 4 és fél százalékkal megemelték volna az EU-ban az alkoholtermékek jövedéki adójának minimális szintjét.

A szavazás előtt a jelentés felelőse, Astrid Lulling néppárti képviselő maga kérte, hogy utasítsák el az általa jegyzett szöveget. A képviselőnő azt mondta, jó adó egyébként sincs, de külön rossz egy nem megfelelő időpontban végrehajtott adóemelés. Lulling hozzátette: Kovács László adóügyi biztos új javaslatot készít majd.

1992-ben a közösség akkori tizenkét tagja egyhangúlag jövedékiadó-minimumot határozott meg az alkoholtartalmú italokra (a bor kivételével - ez nemzeti hatáskörben maradt). A cél az volt, hogy csökkentsék az alkoholtermékek piacának az eltérő nemzeti szabályozásokból fakadó torzulását.

Az Európai Bizottság 2006 szeptemberében azt javasolta, hogy az elmúlt tizenöt év inflációjával megegyező mértékben, 31 százalékkal emeljék fel az adó minimális mértékét. A szakbizottsági képviselők akkor nem értettek egyet ezzel a javaslattal. A jelentéstevő, Astrid Lulling és vele együtt a szakbizottság többsége azt javasolta, hogy - úgy, ahogy vannak - el kellene törölni a minimálisan előírt jövedékiadó-szinteket, azok léte ugyanis sem a fogyasztók, sem a termelők számára nem előnyös.

A parlamenti szakbizottság idén június 26-ai ülésén azonban fordult a kocka, és 20 igen, 17 nem, 1 tartózkodó szavazattal a minimális szinteknek a 2004-es EU-bővítés óta bekövetkezett inflációhoz igazodó, 4,5 százalékos - azaz az EU-bizottság javaslatától jóval elmaradó - emelése kapta meg a többséget. Ez a változat került most a plenáris ülés elé.

MTI - fidesz.hu