A népesség csökkenése egyébként szinte mindegyik fejlett államot sújtja. Az ENSZ előrejelzése szerint a világ lakossága folyamatosan nő - 2050-re kilencmilliárdnyian tolongunk majd a bolygón -, de ez csak a legelmaradottabb országokban lesz érzékelhető. Még a bevándorlóknak célországot jelentő államok is csak szinten tartják a lakosság számát. A többi országban (Japánban, Németországban, Olaszországban, Oroszországban...) drasztikusan csökken a születések száma. Miközben a népesség egyre inkább elöregszik, kérdés, hogy a nyugdíj most még természetesnek tűnő intézménye meddig tartható fenn ilyen feltételek mellett.

A demográfiai válságokat nem lehet egyszerűen orvosolni. Hosszú időtávról van szó egyrészt, évtizedes távlatokban kell előre gondolkodni (és számolni). Éppen ezért a politika legfeljebb beszél a problémáról, de a cselekvésben már nem érdekelt. Mert bármilyen jó programot indítana is el, eredményei csak nagyon későn jelentkeznének. Olyan későn, hogy abból a legfeljebb négyéves ciklusokban gondolkodó elit aligha profitálhat.

Nem vitás, hogy a demográfia problémáját napirenden kell tartani. Ám nem elég felszólítani a lakosságot, hogy legyen szíves, vesse bele magát a szaporodás örömteli aktusába. Az államnak ennél komolyabb és felelősségteljesebb szerepet kell vállalnia. A gyermekvállalási kedvet csak komplex intézkedések sorozatával lehet serkenteni. A támogatások, kedvezmények és juttatások mellett intézményekre (például bölcsődékre) is szükség van, illetve lehetővé kell tenni, hogy a gyermekeket vállalók is érvényesülhessenek a munka világában.

Egyszóval az államnak a jelenleginél jobb feltételeket kell létrehoznia. És ez még csak a kezdet. A további teendője ennél is bonyolultabb. Mert arról van szó, hogy olyan légkört kell teremtenie, amelyben a gyermekvállalást nem előzi meg kínkeserves kalkuláció. Ahol a sokgyerekes családokban nem a szegénység termelődik újjá. Ahol bízhatnak - és bíznak is - a jövőben.

Magyar Hírlap

fidesz.hu