fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A magyar vállalkozók fenntartásokkal fogadják az uniós pályázatokat
2007. július 11., 18:22
A Fidesz szerint a magyar vállalkozók komoly fenntartásokkal fogadják a most bejelentett tíz új gazdaságfejlesztési pályázatot, amelyek nem jelentenek kiutat számukra - mondta Szatmáry Kristóf, a párt országgyűlési képviselője az MTI-nek szerdán.

A politikus arra reagált, hogy Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter, valamint Kóka János gazdaági miniszter bejelentette: az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében újabb tíz gazdaságfejlesztési pályázat jelentik meg július 13-án, mintegy 13 milliárd forint keretre.

Szatmáry Kristóf szerint a vállalkozások azért fogadják fenntartással a pályázatokat, mert kevés a pénz, amit vállalkozásfejlesztésre akar fordítani a kormány, és ezt az alacsony összeget is indokolatlanul szigorú szabályok alapján akarják kiosztani a vállalkozások között.

A szigorú szabályokra példaként említette a túl magas önrészt, illetve azt a feltételt, amely szerint három éven át 12 százalékos bevételnövekedést várnak el romló gazdasági környezetben a vállalkozásoktól.

A fideszes politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy eddig csak mintegy ezer vállalkozás kaphatott támogatást, ami az egymillió hazai vállalkozásnak csak töredéke.

Kifogásolta, hogy a kormány nem hajlandó például a Széchenyi-kártya kezdeményezése mögé állni, amely önmagában 75 ezer vállalkozónak nyújtana segítséget.

Szatmáry Kristóf közölte: szemfényvesztés folyik, mert a vállalkozások döntő többsége vegetál, a túlélésért küzd a kormány rossz gazdaságpolitikája miatt, így ezek a pályázatok nem jelentek kiutat számukra.

MTI - fidesz.hu