fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A nyugati országok újabb határozattervezete Koszovóról
2007. július 14., 11:26
Az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia pénteken Koszovó jövőjével foglalkozó újabb határozattervezetet kezdett el köröztetni az ENSZ-ben, amelyet majd a Biztonsági Tanács elé terjesztenek, s abban reménykednek, hogy Moszkva is elfogadja azt.

Zalmay Khalilzad amerikai ENSZ-nagykövet kifejtette, hogy a határozattervezetet hétfőn vitatja meg a BT.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország korábban olyan határozattervezetet terjesztett a BT elé, amely Martti Ahtisaari ENSZ-különmegbízott javaslata alapján nemzetközileg ellenőrzött függetlenséggel ruházná fel az albán többségű tartományt.

A BT-ben vétójoggal rendelkező Oroszország - amely a koszovói függetlenséget vehemensen ellenző Belgrád pártját fogja az ügyben - ezt elutasította, s vétóval fenyegetőzött. A nyugati hatalmak ezt követően, az orosz ellenkezés leküzdése érdekében, már háromszor módosították a szövegtervezetet.

Moszkva most is közölte, hogy megvétózza az indítványt, ha az elfogadhatatlannak tűnik szövetségeseinek, a szerbeknek.

Az új tervezet szerint Koszovó nem kapna automatikusan függetlenséget 120 nappal a Belgrád és a koszovóiak közötti tárgyalásokat követően. Ehelyett a dokumentumban az szerepel, hogy a BT igyekszik ezeknek a tárgyalásoknak a fényében részletesen megvizsgálni a koszovói helyzetet.

Koszovó 1999 júniusa óta az ENSZ ideiglenes igazgatása alatt áll, miután lezárultak a jugoszláviai NATO-csapások, amelyek véget vetettek a szakadár koszovói albánokkal szembeni véres szerb katonai fellépéseknek. A tartomány hivatalosan továbbra is Szerbia része.

MTI - fidesz.hu