fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A vagyontörvény csapdái
2007. július 16., 11:48
Sólyom László államfőn, valamint a legnagyobb ellenzéki párton kívül több szakértő, érdekvédelmi képviselet és civil szervezet is problémát lát az új vagyontörvényben.

Ismert, a köztársasági elnök július elején visszaküldte a törvényt az Országgyűlésnek. A jogszabály szerint az állami vagyon felett nemzeti vagyongazdálkodási tanács gyakorolná a tulajdonosi jogokat. Megalakulna a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., és megszűnne az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, valamint a Nemzeti Földalap-kezelő Szervezet. A vagyongazdálkodási tanács tagjait a miniszterelnök nevezné ki hat évre.

Sólyom László megítélése szerint azonban a tanács olyan hatáskörhöz jutna, amely a mindenkori kormány felelősségéhez tartozik. Emellett kifogásolta, hogy a tagokat hat évre, egy kormányzati ciklust meghaladó időre neveznék ki, és tisztségükből csak alkalmatlanság vagy kötelezettségszegés esetén lehetne őket elmozdítani.

Az Országgyűlésnek hatvan napja van arra, hogy újratárgyalja a törvényjavaslatot. Miután a képviselők nem kötelesek elfogadni az államfő véleményét, akár mindenféle változtatás nélkül szavazhatnak újra a tervezetről. Erre jó az esély, mivel Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint a kormány valójában nem érti, hogy mi indokolta Sólyom László döntését. Nem látják ugyanis, hogy miért baj az, ha szerintük a stabilitás céljával a négyéves parlamenti ciklusnál hosszabb időre szól a kinevezés. Hat évig tart a megbízatása például a Magyar Vasúti Hivatal elnökének, a Nemzeti Földalap, illetve a Magyar Energiahivatal vezetőjének is. Mindezekkel együtt a szóvivő szerint a kormány megfontolja a köztársasági elnök érveit. Időközben ráadásul június 30-án lejárt ÁPV Zrt. igazgatóságának a mandátuma.

A szervezetben ugyanakkor továbbra is folyik a háttérmunka, a döntések előkészítése, csak az igazgatóság nem ülésezik. Ezért a vezetőségi hatáskörbe tartozó döntések nem születnek meg.

A vagyontörvény egyébként az Országos Érdekegyeztető Tanács júniusi ülésén is kapott kritikákat. A szakszervezetek érthetetlennek tartják, hogy a kormány miért szeretné, ha már szeptemberben életbe lépne a törvény. Szerintük ez kapkodásra vall.

A munkavállalói oldal legnagyobb problémája azonban az, hogy a javaslatból teljes egészében kimaradt a dolgozók kedvezményes tulajdonszerzésének lehetősége. Az eddigi szabályozás szerint egy állami vállalat privatizálásakor kötelező volt felajánlani az érintett dolgozóknak a vásárlás jogát. A szakszervezeteket nem nyugtatta meg a Pénzügyminisztérium szakállamtitkárának válasza sem, amely szerint azért nincs szükség erre a passzusra, mert már lezárult a tömeges privatizáció időszaka. A munkavállalói oldal szóvivője példaként felhozta a huszonhárom Volán társaság több tízezer dolgozóját, akik adott esetben a jövőben már nem élhetnének a kedvezményes vásárlás jogával.

A szakszervezetek ezenkívül kifogásolták, hogy a javaslat szerint a regionális vízművek nem kerültek fel a tartósan állami tulajdonban maradó társaságokat tartalmazó listára. Így a jövőben nem lesz akadálya a privatizálásuknak. A vízművek ötven plusz egy szavazatos állami részesedésének értékesítését a Fidesz is elfogadhatatlannak tartja. A legnagyobb ellenzéki párt felhívta a figyelmet arra, hogy a regionális vízművek kezelik az ország vízkészletének felét. Eladásuk tovább növelné az emberek kiszolgáltatottságát, mivel a mindenkori kormánynak csökkenne a befolyása a vízdíjak megszabására. A Fidesz azzal sem ért egyet, hogy a koalíció eladhatóvá teszi a Nemzeti Tankönyvkiadó és a Budapest Airport maradék huszonöt százalékos állami részvényhányadát is. A párt szerint a kormány privatizációs gyakorlata csődöt mondott. Az elmúlt évek alatt ugyanis kiderült, hogy a magánosítás bevételeitől nem javultak Magyarország gazdasági mutatói. A legnagyobb ellenzéki párt emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány leváltása óta az államadósság megduplázódott, míg a gazdasági növekedés tízéves mélypontra süllyedt.


* * *

Bod Péter Ákos, közgazdász

Egyetértek Sólyom László köztársasági elnök aggályaival. Szerintem sem célszerű, hogy az új vagyontörvény olyan hatáskörhöz juttatná a létrehozandó vagyongazdálkodási tanácsot, amely a mindenkori kormány felelősségéhez tartozik. Az új rendszer ellenőrizhetőségét is problematikusnak látom. Mindezek mellett más gondokat is észlelek, melyekre a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság is felhívta a figyelmet. A törvény jelentősen szűkíti az ún. kincstári, azaz a kifejezetten védendő, és túlzottan bővíti az ún. üzleti, azaz értékesíthető vagyontárgyak körét. Üzleti, tehát szabadon értékesíthető vagyonná vált az állam teljes földvagyona. Aggályosnak tartom emellett, hogy egy szervezet felügyelete alá kerül a kincstári meg az üzleti vagyon. Az előző körbe tartoznak például az állam ingatlanjai, míg a másikba a kisebbségi üzletrészek. Ezeket nem lehet egy kalap alá venni. Az ország műemlékeit, kastélyait, egyetemi és kórházi épületeit meg kell őrizni. Sorsukról nem üzleti szempontok szerint érdemes dönteni. A gazdaságpártoló társaság ezért arra szólítja fel a kormányt, hogy vizsgálja felül álláspontját, tegyen megfelelő lépéseket a nemzeti vagyon felélésének megakadályozására, és őrizze meg értékeinket a jövő generációinak.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Tüneti kezelés