A Hans-sziget 1,3 négyzetkilométeres, az év tíz hónapjában jég borította szárazföldjével és sarkvidéki szélsőséges időjárásával aligha valami értékes terület - gondolhatnánk. A kanadai Ellesmere-sziget és a Dániához tartozó Grönland közötti keskeny Nares-szoros közepén található aprócska földdarab kérdése azonban az utóbbi harminc évben súlyos diplomáciai feszültségekhez vezetett a két ország között.

A vita akkor kezdődött, amikor az említett államok közötti tengeri határ kijelölését végezték egy számítógépes program segítségével 1973-ban, a határvonal ugyanis éppen keresztülszelte a lakatlan szigetet. Később azután mindkét ország a magáénak követelte a kis földdarabot. A szándéknyilvánítást hamarosan tett is követte: Tom Höyem, Dánia grönlandi ügyekért felelős minisztere 1984-es látogatása alkalmával kitűzte a nemzeti lobogót, és egy üveg brandyt, valamint egy üzenetet hagyott hátra Üdvözöljük Dániában! felirattal. A zászlót továbbiak követték 1988-ban, 2002-ben és 2003-ban is. A kanadai hadsereg egyik egysége 2005-ben érkezett a szigetre, a katonák a juharleveles zászló kitűzése után egy inuit kőépítményt emeltek és egy üveg whiskyt hagytak hátra. Nem sokkal később Bill Graham kanadai védelmi miniszter is ellátogatott Hans szigetére.

Mindezek hatására a két országban a nemzeti büszkeségre hivatkozva több tucat cikk jelent meg a világ végén lévő földdarab hovatartozásával kapcsolatban. Magától értetődően mindkét fél magának követelte a szigetet. Dán részről azzal érvelnek, hogy a nemzetközi bíróság 1933-ban kimondta, Grönland a dán korona része; igaz, nem említette meg a Hans-sziget hovatartozását. Manapság Dánia éppen ezért arra hivatkozik, hogy a sziget geológiai kapcsolatban áll Grönlanddal, így az vitathatatlanul az ő területe.

Miután a sziget körüli politikai hercehurca egyre nagyobb nyilvánosságot kapott, megjelentek olyan extrém csoportok, mint a sziget függetlenségét célzó Hans-sziget Felszabadítási Front vagy a Szabad Hans-szigeti Rádió. Egy svéd rádiós egyenesen odáig merészkedett, hogy felhívta telefonon a dán külügyminisztert, azt állítva, hogy Svédország is igényt tart a szigetre, és egy palack banánlikőrt szállítottak a helyszínre egy ismert svéd televíziós műsorvezető szobrával együtt. A Kanada és Dánia közötti nézeteltérés így az utóbbi időkben határozottan komikus jelleget öltött.

Az egyre kínosabb helyzet rendezése céljával az elmúlt két évben az egyébként egymással szövetséges két NATO-tagország kölcsönös gesztusokat tett egymásnak, így hamarosan megkezdődhettek a tárgyalások a sziget sorsáról. A párbeszéd eredményeként 2005. szeptember 19-én, az ENSZ alapításának hatvanadik évfordulóján megszervezett csúcstalálkozón Pierre Pettigrew kanadai külügyminiszter bejelentette, hogy a dán illetékesekkel végre sikerült megállapodni, és ezzel lezárult a sziget sorsáról folytatott hosszadalmas vita.

Joggal vetődhet fel ezek után a kérdés, hogy mégis mi adja a sziget oly kiemelkedő jelentőségét. A válasz a sarki tengeren átívelő északnyugati átjáró fölötti ellenőrzés óhajában keresendő. Mivel Hans a Nares-szoros közepén fekszik, ezért az átjárást ezen az útvonalon felügyelni lehet róla. Kanadának az is igen fontos, hogy a sziget bekebelezésével precedenst teremthet a sarki tengereken az Amerikai Egyesült Államokkal és Oroszországgal folytatott más, a tengeri határokról folyó vitában. Nem elhanyagolható az sem, hogy a globális felmelegedés következtében az északi sarkkör környéki területek egyre inkább alkalmasak lesznek a betelepülésre, és a mind nagyobb elérhető szárazföldeken a természeti kincsek kiaknázása is könnyebbé válik.

Ezeknek az álmoknak egyelőre gátat szabhat a március közepén létrejött dán-kanadai megegyezés, melynek értelmében a sziget adottságait közösen használják, kizárólag tudományos kutatásokra. A tervezett időjárás-előrejelző állomás három méter magas épület lesz, amelyben különféle műszereket helyeznek el a napelemek és akkumulátorok mellett, amelyek a téli időszakban táplálják árammal az eszközöket. Várhatóan a nyári hónapokban kezdik meg az építkezést, és ha minden jól alakul, augusztusra készülhet el a két ország által közösen működtetett állomás.

A Hans-sziget ellenőrzéséről tehát - talán hosszabb időre is - sikerült megegyezni. Mindennek ellenére tovább folytatódik a verseny az Északi-sarkot körülölelő tengerek felosztásáért az érintett országok között. Az idő múlásával a tét egyre nagyobb. Ma már kétségkívül az a fő kérdés, hogy mely országok aknázhatják ki majdan a jelenleg még feltáratlan területeket.

Talán majd egyszer erről is sikerül megegyezni.

Lőrincz András, Magyar Hírlap


fidesz.hu