fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Mol visszautasította az OMV megkeresését
2007. július 17., 13:01
A Mol igazgatótanácsa tegnap hivatalosan is elutasította az osztrák OMV felvásárlási ajánlatát. A magyar olajvállalat vezérigazgatója szerint a cég a meglévő eszközeivel is jelentős növekedést tud garantálni a következő évekre. A Magyar Hírlap elemzése.

"Azért nem támogattuk az OMV felvásárlási ajánlatát, mert ezzel a beolvasztással nem teremtenének új értéket. Éppen ellenkezőleg, az egyesülés értékvesztéssel járna, hiszen olyan monopolhelyzet alakulna ki, amelyet Brüsszelben biztosan megvétóznának. Ez azt jelentené, hogy olyan kényszerértékesítéseket rendelnének el, amelyek nyomott árakon valósulhatnának csak meg" - mondta tegnap Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a részvénykönyvbe mindeddig nincs bejegyezve az OMV újonnan szerzett tulajdonrésze. A részben állami tulajdonban lévő osztrák olajvállalat korábban azt jelentette be, hogy 18,6 százalékos részesedést szerzett a Molban.
Mosonyi György ezzel kapcsolatban közölte, a magyar cég nemrégen beindított sajátrészvény-vásárlási akciójának elsődleges célja az volt, hogy visszajuttassa a tulajdonosoknak befektetett tőkéjük egy részét. Ezzel együtt azonban elejét kívánják venni a lopakodó kontrollnak is, vagyis hogy egy érdekcsoport csendben olyan részvényhányadot szerezzen a cégben, amellyel leválthatja az igazgatóságot. A most visszavásárolt részvények további sorsáról Mosonyi annyit jegyzett meg, hogy a következő évi közgyűlésen engedélyt kérnek majd bevonásukra. Azért csak a jövő évi közgyűlésen, mert addig felhasználhatók esetleges további akvizíciókra.

A vállalat középtávú stratégiájáról a vezérigazgató azt mondta, hogy a Molnak elegendő saját eszköze van ahhoz, hogy adózás előtti eredményét évente hat és fél százalékkal növelje 2011-ig. Szerinte az eredményt a 2006-os 2,1 milliárd dolláros szintről saját erőből is 2,9 milliárd dollárra tudják növelni öt év alatt. Ehhez hozzátartozik a százhalombattai erőmű korszerűsítése is, ennek következtében a nyersolajból kinyerhető gázolaj részaránya ötven százalékra nő. A gázolaj iránti hatalmas kereslet miatt ez évi 150 millió dollárnyi eredménygyarapodást hoz a Molnak. A folyamatosan javuló eredmények következtében a magyar olajcég már a következő évtől negyven százalékra kívánja növelni az osztalékfizetési rátát.

Mosonyi egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy nem adták fel további akvizíciós terveiket, csak a korábbi elképzelésekhez képest lassabban haladnak. Egyebek között újabb, Oroszországban található mezők megvásárlásáról is tárgyalnak. Az orosz partnerek közül a Gazprommal folytatott együttműködésről a vezérigazgató úgy nyilatkozott, hogy ez év szeptemberre készül el az a megvalósíthatósági tanulmány, amelynek alapján döntenek a Kék Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről.

Az OMV tegnapi bejelentése szerint a június 25-i, a Mol vezetésének küldött levelük nem tartalmazott hivatalos átvételi ajánlatot.

Szalontay Mihály, Magyar Hírlap


fidesz.hu