fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Virtuális merénylet
2007. július 17., 13:41
"Amíg nincs kompetens vélemény, nem nyilatkozom a külügyminiszter elleni merénylet ügyében" - mondta a Magyar Hírlapnak Odze György külügyi szóvivő. Az után tagadta meg a tájékoztatást, hogy a hét végén ellentmondásokba bonyolódott egy Göncz Kinga elleni állítólagos merénylet részleteiről nyilatkozva.

Mint a Magyar Hírlap megírta, a külügyi tárca - miután a magyar küldöttség hazaérkezett Afganisztánból - pénteki közleményében azt állította, hogy a tárcavezető ellen bombatámadást kíséreltek meg ismeretlen tettesek. A híradás szerint titkosszolgálati eszközök segítségével sikerült megakadályozni a katasztrófát. Az Odze által szombaton kiadott, módosított közlemény ezzel szemben már azt állította, hogy nem fenyegette valós veszély Göncz Kingát. Ezt aztán Szekeres Imre is megerősítette. A honvédelmi miniszter elmondta, hogy a magyar és a nemzetközi erők is megvizsgálták a helyszínt, és semmilyen robbanószerkezetet nem találtak. A külügyminiszter tehát végig biztonságban volt, nem fenyegette terrorveszély.

Lapunk megpróbált utánajárni, hogy mi okozta a diplomáciai vihart kavaró téves információt, hiszen a meghiúsult bombatámadásról szóló hír már a magyar delegáció hazaérkezése után jelent meg. A szóvivőtől azonban nem kaptunk választ, mi több, kérdéseinket sem tudtuk feltenni, mert - amint korábbi nyilatkozatában Odze már leszögezte - a Külügyminisztérium a maga részéről "lezártnak tekinti a vitát".

Magyar Hírlap


fidesz.hu