fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Több jogot az önkormányzatoknak az EU-ban
2007. július 17., 15:53
Több jogot és több lehetőséget követel az unió önkormányzatainak az a zárónyilatkozat, amelyet a múlt héten a németországi Ludwigsburgban tartott nemzetközi tanácskozás résztvevői fogalmaztak meg - közölte keddi sajtótájékoztatóján a Pest megye közgyűlésének elnöke.

Szűcs Lajos, aki egyben a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének társelnöke is, elmondta, hogy az önkormányzati vezetők 12 pontban összefoglalt javaslatukban áttekinthető és polgárbarát uniót szeretnének.

Az Európa a közösségben című konferencia zárónyilatkozatában egyebek mellett kérik az uniós támogatások gyorsabb kifizetését, a bürokrácia csökkentését, valamint az európai egyesülési folyamat továbbfejlesztését. Ez pedig csak helyi szinten - községekben, városokban és régiókban - sikerülhet, mert csak ezeken a szinteken van az állampolgároknak lehetőségük az átalakítás folyamatában való részvételre - tette hozzá.

A nyilatkozat fontos követelése, hogy a túlbonyolított projekttámogatások helyett a regionális támogatásokat részesítse előnyben, amely nagyobb lehetőséget ad a vidéki és városi térségeknek a gyorsabb fejlődésre.

Szűcs Lajos példaként említette, hogy a Magyarországnak 2007-2013 között esedékes 8.000 milliárd forintos uniós támogatás mindössze 20 százalékához juthatnak hozzá pályázati úton közvetlenül a rászoruló falvak, települések, vállalkozások.

Azt is szeretnék elérni, hogy a kisközségek postáinak, iskoláinak, egészségügyi intézményeinek bezárásánál a helyi döntéshozók akarata jobban érvényesüljön és ezt az unió is figyelembe vegye a támogatások elosztásánál.

A megyei közgyűlés elnökének ismertetése szerint a nyilatkozatban az is olvasható, hogy nagyobb támogatást szeretnének a kis- és középvállalkozásoknak, amelyek nélkül nincs erős gazdaság.

A dokumentumot a résztvevők elküldik nemzeti parlamenti, uniós képviselőinek, a miniszterelnököknek, az önkormányzati érdekszövetségeknek. Szeretnék elérni, hogy javaslataik kerüljenek be az Európai Unió alkotmányát felváltó reformszerződésbe - ismertette a közös nyilatkozat legfőbb törekvését Szűcs Lajos.

MTI- fidesz.hu