fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Újabb Kóka-Demszky sikersztori: most adták át, máris elromlott
2007. július 17., 16:51
A Budapest-Cegléd szakaszon felsővezetéki zárlat miatt dízelmozdonyokkal húzták a vonatokat Vecsés és Budapest Nyugati Pályaudvar között. Aki vasúttal akart a reptérre menni, fél órát is késhetett- írja az Index.

Hétfőn adták át a ferihegyi vasútállomást és a gyalogos-felüljárót. Még az ünnepségen elromlott az egyik lift, kedden pedig a 25 perces menetidő duplázódott meg.

A meneterend szerint 22 perces vonatút a Nyugati Pályaudvar és Ferihegy között kedd reggel 50-55 percig tartott egy felsővezetéki zárlat miatt. A szerelvények még fél kilenckor is lépésben haladtak.

A MÁV tájékoztatása szerint Vecséstől dízelvonatok húzták be a vonatokat az áramtalanított szakaszon. Hét óra húsz perckor már helyreállították a felsővezeték áramellátását, viszont a késések megszűnésére kilencig várni kellett.

index.hu - fidesz.hu