fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A polgármesterrel fizettetné meg a büntetést a váci Fidesz
2007. július 19., 12:03
A patikaprivatizáció során hozott szabálytalan döntéséből eredő hárommillió forintos büntetés saját zsebből történő kifizetésére szólítják fel a váci képviselő-testület ellenzéki tagjai a szocialista polgármestert - közölte csütörtöki sajtótájékoztatón Fördős Attila.

A Fidesz-KDNP alkotta frakció tagja az előzményekről elmondta, hogy a város tulajdonában lévő korházban működő két patikát a testület bérbe akarja adni. A közbeszerzési pályázat egyik feltétele a legalább hároméves referencia - szakmai múlt - volt a feltétel. A két pályázó közül az egyik visszalépett, a másik viszont nem felelt meg a hároméves kritériumnak. Ezért a Fidesz állítása szerint a polgármester, a jogszabályt felrúgva, saját hatáskörébe vonta a kérdést, és két évre módosította a pályázati feltételt.

A jelentkező vállalkozó azonban csupán egy év és nyolc hónap referenciát tudott felmutatni, mégis győztesnek nyilvánították - hívta fel rá a figyelmet a helyi politikus. A közbeszerzési döntőbizottság azonban észlelte a szabálytalanságot, megakadályozta a bérbe adást, és hárommilliós büntetést szabott ki az önkormányzatra. A Fidesz álláspontja szerint viszont, tekintve, hogy a polgármester követte el a törvénysértést, nem a város közösségének, hanem neki kell kifizetnie a büntetést - szögezte le Fördős Attila.

MTI - fidesz.hu