fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kóka szerint a világ
2007. július 21., 11:05
Kóka János év végéig lemond miniszteri posztjáról. A hivatalos indoklás szerint azért, hogy minden energiáját az SZDSZ szervezésének tudja szentelni. A sorok között olvasva még az derül ki, hogy a liberális pártban eldőlt: Eörsi helyett Kóka lesz a frakcióvezető is. Érdekes kis hír ez.

Először mindjárt felötlik a Kóka-Fodor elnöki párviadal, amikor Fodor azt mondta, ha ő lesz az SZDSZ elnöke, nem vállal semmilyen tisztséget a kormányban, mert egy pártelnök, aki pártja önállóságát szeretné erősíteni, nem lehet beosztottja a kormányfőnek. Akkor Kóka erre azt mondta, hogy ő miniszterként remekül fogja érvényesíteni a párt önállóságát. Mostanra derült ki, hogy mégsem. Mostanra derült ki, hogy ahhoz az önállósághoz szükség van ám minden energiára. De ez mellékes.

Érdekesebb azon töprengeni, vajon miért csak az év végén történik majd meg mindez? Mi tartja a miniszteri székben Kókát egészen december 31-ig? Nos, minderről természetesen csak találgathatunk. S mert csak találgathatunk, valószínűleg nagyon közel járunk az igazsághoz. Azt találgatjuk, hogy Kókának a hátralévő szűk fél esztendőben még sok-sok mindent kell elintéznie.
Kóka nemrég jelentette be, hogy a liberálisokat nem tántorította el a Mol esete (OMV-támadás), ők bizony el akarnak adni mindent. Minden maradék állami vagyont, s a minden maradék állami vagyont a lehető leggyorsabban.

Találgatjuk, hogy Kókának ez ügyben vannak még teendői. Hiszen "nyakunkon még" a Szerencsejáték Zrt., a Volán, a maradék MÁV, a Magyar Villamos Művek, és nyakunkon a Nemzeti Színház is meg a herendi porcelán is. És Kóka szerint nyilván félő, hogy ha ő nem bocsátja árendába a hazát, akkor az utód esetleg meggondolja magát. (Vagy meggondoltatják - ha már egyszer az utódnak is Gyurcsány lesz a főnöke, Gyurcsánynak pedig az egyre frusztráltabb MSZP. Ilyenkor hamar meggondolja ám magát az ember! Olyan ez, mint Majakovszkij elvtárs utolsó szavai az öngyilkosság előtt: Elvtársak! Ne lőjetek!)

Kókát nem ilyen fából faragták. Kóka kemény legény - amolyan magad uram, ha szolgád nincsen típus. Ha egyszer Kóka el akarja adni a hazát, akkor Kóka eladja a hazát. Kókánál jobban nem tudja ugyanis senki sem, micsoda jó buli az állami vagyont privatizálni, az állam csecsén lógva milliárdossá válni, azután pedig az államot utálni. (Tévedtem. Kókánál jobban tudja ezt Gyurcsány...)

A hozzánk hasonló reakciós elemek mindezek után mégis örülnek ennek a hírnek. Ugyanis Kóka nem az a fajta, aki megelégszik majd az állami vagyon elherdálásával. Kóka nemcsak hazát árul, hanem mindent. Szőrt, szappant, szalámit. S ha egyszer Kóka lesz az SZDSZ elnöke, nyilván úgy képzeli el az SZDSZ önállóságát, hogy eladja a pártot. Van-e nagyobb önállóság, mint amikor el van adva minden? - ebből áll Kóka világnézete. Kókának a világ egy nagy zsák eladó krumpli. S akkor már csak egy filozofikus kérdést kel megválaszolnunk: vajon kívül áll-e a világon az SZDSZ?

Első ránézésre bizony igen.

Az SZDSZ a világ mellett jár az összes ostoba álproblémájával és elviselhetetlen értékrendjével. És az a csodálatos, hogy éppen Kóka fogja bebizonyítani, hogy mégsem. Kóka majd beemeli az SZDSZ-t a világba, azáltal, hogy eladóvá teszi.

Van ok a reménységre.

Hajrá, Kóka János, hajrá, kalmárország!

(P. S.: S képzeljék el, mi disznóságot kell még eltakarítani abból a minisztériumból! Már csak azért is ott kell maradni decemberig...)

Magyar Nemzet, Bayer Zsolt
fidesz.hu