Az ENSZ 2050-re kilencmilliárd körüli világnépességet prognosztizál. A fejlődő országok népessége továbbra is jelentősen, a fejlett országok népessége összességében lassan növekszik, Európáé viszont az ENSZ előrejelzései szerint 2050-re jelentősen csökken, és a kontinens demográfiai súlya a jelenlegi tizenkét százalékról hét százalékra esik vissza.

Csökkenés és öregedés

Az európai országok népességcsökkenése mögött alapvetően az alacsony termékenység és az öregedő korstruktúra áll. Egyes országokban - hazánkban is - a magas halandóság súlyosbítja a helyzetet. Az EU országainak többségében fontos szerepet játszik a bevándorlási többlet, ez ellensúlyozza vagy mérsékli a természetes csökkenést.

Magyarország népesedési helyzete válságos: 1981 óta 650 ezerrel lettünk kevesebben. Ilyen hosszú népességcsökkenést még egyetlen ország sem élt meg. A népességcsökkenés szükségszerű velejárója a népesség öregedése.

A számítások a népesség további csökkenését vetítik előre. A reálisnak tekinthető változatok között csak a csökkenés mértékében van különbség: a különböző forgatókönyvek 2050-re a hétmillió körülitől a 9,3 millióig terjedő sávba helyezik a lehetséges lélekszámot.

Házasságkötési viszonyok

A kedvezőtlen demográfiai folyamatok egyik fő oka a család intézményének átalakulása. Nagyon kevesen kötnek házasságot. Ha fennmaradnak a mai házasságkötési viszonyok, hosszabb távon a nőknek alig több mint negyvenöt százaléka kötne házasságot, a férfiaknak ennél valamivel nagyobb hányada. Terjed a házasságon kívüli együttélés, összességében csökken a (házas vagy nem házas) párkapcsolatban élők aránya, és terjed az úgynevezett szingli életforma. Továbbra is nagyon sok a válás, a házasságok mintegy negyven százaléka végződik válással. A párkapcsolatok átrendeződése önmagában is csökkenti a születésszámot. A házasságon kívül született gyermekek aránya gyorsan nő, a gyerekek 35 százaléka ma már ilyen körülmények között születik.

A mai termékenységi viszonyok között száz nő életében átlagosan 130 gyermeknek ad életet, ez megközelítőleg harminc százalékkal kevesebb, mint a reprodukciót biztosító termékenység (száz nőre átlagosan 205-210 gyermek). Sajátos európai és hazai paradoxon, hogy mind a férfiak, mind a nők több gyermeket szeretnének, mint amennyit végül vállalnak. Az eltérés mértéke országonként változó, Magyarországon átlagosan csaknem két gyermeket szeretnének az emberek, vagyis majdnem annyit, amennyi a generációk újratermeléséhez elegendő lenne. Ez mutatja, hogy a gyermekvállalás elé olyan társadalmi, anyagi akadályok tornyosulnak, amelyek megakadályozzák, hogy a családok többsége szabadon döntsön gyermekeinek számáról.

Szegénységi kockázat

Ma a gyermekvállalás az egyik legfontosabb szegénységi kockázat. Még a szegénységbe nem sodródó családoknak is súlyos anyagi, intézményi, fizikai és munkaerő-piaci nehézségekkel kell megküzdeniük a gyermeknevelés során. Ez magyarázza, hogy az értékválsággal, az individualizáció túlkapásaival is küzdő társadalomban egyáltalán nem vagy csak kevés gyermek nevelését vállalják a fiatalok. Magyarországon ezt tovább árnyalja, hogy a családi támogatások évtizedeken át megszokott, stabil rendszere 1995-1996-ban összeomlott, és a támogatások azóta kormányciklusoktól függően változnak. Az Orbán-kormány családbarát politikája után a jelenlegi családtámogatási rendszer alapvetően rászorultság-elvű, ahelyett hogy a több gyermeket felelősséggel vállalni szándékozó családok életkörülményeit javítaná, munkaerő-piaci, és a gyermekek nevelésében megnyilvánuló teljesítményét elismerésre és támogatásra méltó értéknek tekintené.

A gyermekvállalást komplex és stabil népesedés- és családpolitikával lehet kedvezően befolyásolni. A családpolitikának a családi élet minden fontos aspektusát és a társadalmi csoportok eltérő élethelyzetét is figyelembe kell vennie. Így a gyermeknevelés anyagi terheinek csökkentését, a gyermekintézmények fizikai elérhetőségét és megfizethetőségét, az iskolás korú gyermekek szabadidős tevékenységének szervezését, a munkaerőpiac családbaráttá tételét. Olyan társadalmi környezetet kell kialakítani, amely a gyermeknevelést könnyebbé, a gyermekvállalást pedig társadalmilag preferált magatartássá teszi. A nemzet fennmaradásának igénye mellett jól felfogott gazdasági érdekből is befektetésnek kell tekinteni a gyermeknevelést és a gyermekvállalás támogatását.

A mostanra kialakuló korstruktúra, a szülőképes korban levő generációk csökkenő létszáma miatt a népesedési helyzet jelentős javulására két-három évtizeden belül nem lehet számítani. Társadalompolitikai, családpolitikai eszközökkel viszont lassítani lehet a népességfogyás és az öregedés ütemét.

Vukovich Gabriella, Magyar Hírlap

fidesz.hu