Kiállt az államtitkár a melegek ünnepén, és azt mondta: meleg vagyok... És ezt bátorságnak nevezték... A főnöke meg feltűnően elégedett volt a beosztott "bátorságával". Na tessék. Mecsoda bátorság, mecsoda kockázatvállalás... Hogy besöpörje a teljes véleményformáló értelmiség lihegő hódolatát.

Valami nem stimmel ezzel a történettel. Bicegős sztori. Vajon miért?

Amikor valaki valamely nyilvános kiállásával sokak megvetését, szitkát kockáztatja, ám a lelkiismeretének engedelmeskedve mégis kiáll a többiek elé, és vállalja - no az az igazi első szereplés, az igazi kijövetel: a coming out.

Sok coming outot ismerünk, amelyekben az a közös, hogy akik vállalták, hősök voltak. Telivér coming outot mutatott be Saul Damaszkuszban, a nagy látomás után. Ugyancsak bátor kiállás volt a sorból, amikor Kolbe atya jelentkezett, hogy ő vállalja az éhségbunkert a kisorsolt rabtársa helyett. Vagy Salkaházi Sára nővér, aki önként ment a halálba bújtatott zsidó embertestvéreivel. A sor hosszú, és az államtitkár úrnak, ezzel a "bátorsággal", semmi keresnivalója ebben a sorban.

Maradva a hazai rögön, az utolsó igazi coming outot Morvai Krisztinától láttuk. Ő aztán sokat kockáztatott - az október 23-ai áldozatok melletti kiállásával vélhetően az egész egzisztenciáját kockára tette. Egyébként ugyan miért kellett volna azonnal az MTI útján elhatárolódnia tőle a férjének, az ismert "balra húzó" tévésnek? A sajtótörténetben is párját ritkító "házastársi elhatárolódás" mindenki előtt világossá kellene tegye, mit kockáztat az, aki kiáll. Kiáll a sorból, amelyben a kegyeltek tömege halad, szépen, lépést tartva, s énekli a Nagyúr dicsőségét.

Morvai Krisztinát - ki emlékszik ma már? - nagyon is szerette a balsajtó, mert olyan témát vitt, amely közel áll a liberálisok szívéhez. A nők elleni látens erőszak büntetőjogi szankcionálásáért emelt szót számtalanszor, amit a baloldal a rá jellemző kétszínűséggel fogadott. A sugárzóan nőies Morvai Krisztinát rendre szerephez juttatták, adták alá a lovat, hogy "a családon belüli erőszak" elleni fellépést szimpatikussá tegyék vele és általa a lakosság körében. Cserében viszont nem tettek semmit sem a törvényhozásban, annyira nem volt fontos az ügy, főleg miután Wekler Ferenc magánélete kissé részletesebben is nyilvánosságra került.

Morvai Krisztina, amióta coming outja megtörtént, a fősodratú média céltáblája lett. Gyalázzák, pocskondiázzák. Vajon ha azt jelentette volna be, hogy leszbikus, akkor milyen sajtója lenne most?

Nem sokkal a Morvaié előtt láthattunk egy másik coming outot. Hegedűs Zsuzsa szociológus vállalta a céltábla szerepét. Ő, a balmédia korábbi dédelgetett kedvence, kereken kimondta: Gyurcsány Ferencnek mennie kell, mert antidemokratikus és ártalmas kormányzását azonnal be kell fejezni. Őszinte indulattal, igazi liberális (figyelem: nem SZDSZ-es, hanem LIBERÁLIS!) érveléssel bizonyította be, hogy a Gyurcsány-kormánynak takarodót kellene fújni. Hegedűs Zsuzsa ugyancsak kockáztatott - és megérdemli a nagyrabecsülést, mert ujjat mert húzni a hatalommal, mégpedig nemes ügyben, a lelkiismerete szavát előbbre sorolva az anyagi érdeknél.

Van aztán egy típusos coming out kies hazánkban. Amikor némely MSZP-s vesz egy nagy levegőt, és kimondja: pártja vállalhatatlan politikát folytat. Ilyen volt Pozsgay Imre (ő még akkor vállalta az első coming outot, amikor igazán kalandosnak ígérkezett kimondani: '56 nem volt ellenforradalom, hanem "népfelkelés"), aki második coming outjával kiradírozta magát a baloldal történelméből. A béres igricek úgy tesznek, mintha a mostani MSZP-sek változtatták volna meg a rendszert. "Gyurcsány is rendszert váltott, nemcsak Orbán" - ez a kabarétréfa fölé illő cím a napi kormánytalpnyalóban lett kinyomtatva, hat hasábon, bizonyságául annak, hogy a történelemhamisítás a baloldaliságnak nem csupán gyermekbetegsége.

Pozsgay Imre előtt és mellett haladt idővel az önkicsinálás rögös útján Bíró Zoltán (MDF-alapítás bűnéért lenullázva), aztán Szűrös Mátyás (vajon ki kiáltotta ki azt a köztársaságot, amelyet a "rendszerváltó" Gyurcsány hőn szeret?), akinek nem küldtek meghívót a köztársaság kikiáltásának évfordulóján.

A legnagyobb szabású, bizonyos értelemben sorsfordító coming outot Orbán Viktor és a Fidesz "követte el", még 1993-ban. Volt merszük szembemenni az SZDSZ-szel, amiért örök és mérhetetlen gyűlölet jutott nékik osztályrészül.

Ez a gyűlölet kétszeres lánggal égett, miután Orbánék megnyerték az 1998-as választást, ismét megkétszereződött, amikor ráadásul volt képük eredményesen kormányozni, és újra hatványozódott, amikor 2002-ben nem kullogtak el szégyenkezve.

Ez a gyűlölet, a másság mérhetetlen gyűlölete élteti és tartja egyben a kormányoldalt és sajtóját. Mostanra ez a szűk véleményformáló "elit" minden racionalitást sutba dobva, csak és kizárólag gyűlölködésből alkot, és kész csoda lenne, ha egyszer kigyógyulnának alantas indulataikból.

Az viszont nem kérdés, hogy közeleg a nap, amelyen az elmúlt hat évben írott cikkeiket, könyveiket legszívesebben tűzre vetnék, és ők fognak a leghangosabban tabula rasát követelni, akárcsak 1990-ben.

Nyiri János, gondola.hu

fidesz.hu