fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Enyhült az angliai árvízhelyzet
2007. július 25., 08:08
Enyhült keddre az árvízhelyzet a legsúlyosabban érintett közép- és nyugat-angliai térségben, ahol a hadsereg kedden a békeidőben eddig végrehajtott legnagyobb polgári védelmi akciót indította el az ivóvíz-szolgáltatás nélkül maradt százezrek ellátására.

Az előzetes becslések szerint több milliárd font kárt okozó árvíznek - egy elöntött házban, idő előtt világra jött ikerpár halálával - közvetve már halálos áldozatai is vannak.

A három legnagyobb angol folyó, a Temze, a Severn és az Avon az éjszaka folyamán tetőzött, és megkezdődött a vízszint csökkenése az elöntött területeken.

Az ivóvíz-szolgáltatás mindazonáltal kedden is szünetelt a középnyugat-angliai Gloucestershire és Oxfordshire grófságok jelentős területein. A térségben becslések szerint 350 ezer embernek nincs vezetékes ivóvize, miután az ellátó társaságok vízkezelő üzemeit elöntötte az áradat.

A térség áruházaiban a pánikszerű felvásárlás miatt már két napja nem lehet ásványvizet, sőt egyes alapvető élelmiszereket sem kapni, és megindult a nyerészkedés is. Egyes helyeken a nepperek 15 fontért - 5500 forintért -, a rendes bolti ár tízszereséért kínálnak egy-egy palack ásványvizet.

A brit hadsereg azonban keddtől megkezdte napi hárommillió palack ásványvíz szétosztását az érintett térségben, és a hatóságok 900 mobil ivóvízosztó berendezést is telepítettek Gloucestershire-be. Ez a természeti katasztrófák és terrortámadások esetére kidolgozott polgári védelmi intézkedési tervek eddigi legszélesebb körű életbe léptetését jelenti.

A brit Környezetvédelmi Hatóság az újkori brit történelem legnagyobb árvízkatasztrófájának minősítette a mostani áradást. A három legnagyobb folyó vízszintje és az elöntött területek nagysága meghaladja az eddigi legnagyobb angliai árvíz, az 1947-es során mért értékeket.

Keddi beszámolók szerint a hét végén meghalt egy koraszülött ikerpár, akikért az áradás miatt nem tudott kimenni a mentő. Az ikreket, akik a víz által teljesen körbezárt Tewkesbury városban jöttek világra szombaton, végül a királyi légierő egyik helikoptere emelte ki az elöntött házból, de a 21. hétre született csecsemők a közeli Cheltenham kórházában meghaltak.

Kedden - két napon belül másodszor - ülésezett a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA. A testület, - amelynek hangzatos neve az ilyen értekezletek helyszínéül szolgáló műveleti tájékoztató helyiség, a "Cabinet Office Briefing Room A" nevének rövidítését jelöli - Gordon Brown miniszterelnök vezetésével elsősorban az ivóvízhelyzetet tekintette át, de hírek szerint megvitatta a teendőket arra az esetre is, ha az árvíz elérné Londont.

A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő kedden Londonban kiadott becslése szerint az angliai áradás által biztosított vagyonban okozott károk túlléphetik a 3 milliárd fontot (ezer milliárd forint). A Fitch szerint az utóbbi időszak ehhez fogható legnagyobb árvizének, a 2000-esnek a biztosított kárértéke sem haladta meg az 1,3 milliárd fontot, és "egy normális évben" az időjáráshoz köthető egész évi kárösszeg 0,5-1 milliárd font.

A mostani árvizet a múlt hét végén alig néhány óra alatt lehullott kéthavi csapadékmennyiség okozta.

A brit meteorológia csütörtökre újabb jelentős csapadékot jósol az árvíztől sújtott térségben.

MTI - fidesz.hu