Persze jóval korábban is lakott hely volt már: az egykori római város, Intercisa feltárása a hajdani katonai tábor létét igazolta, de azt is, hogy számottevő polgári közösség lakta. A leletek tanúsága szerint hun, germán és avar szálláshely is volt a környéken.

A huszadik század derekán a "vas és acél országa" lázálma iparvárost, betonerődöt termett Pentele helyén. A Rác-, később Dunapentelének is nevezett takaros kis falu nagyrészt elpusztult, de valamit valamiért: a szocializmus építése annál inkább folytatódott. Gőzerővel. Dunaújvárosból már csak egy híd hiányzott nagyon. Most már az is megvan. Azért, ha pontosak akarunk lenni, meg kell említenünk egy 17. századi előzményt. 1686-ban hajóhíd kötötte össze a települést a túlparttal. A népi emlékezet úgy tartja, hogy Lotaringiai Károly praktikus okból építtetett pontonhidat. Seregének lovai ugyanis a környéken nőtt összes füvet lezabálták, így hajóhíddal köttette össze Pentelét Dunavecsével, és katonái azon jártak át legeltetni.

A ma hídja nem provizorikus építmény. Szinte az örökkévalóságnak készült. Szép, modern, szaknyelven kosárfüles szerkezetű. Lovak nem lépdelnek majd rajta, nem a legelőre kihajtást szolgálja. Hogy pontosan mi a funkciója, az nem egészen világos. Persze tudjuk: azért épült, hogy átmenjünk rajta. De hova? A kosárfüles mérnöki műremek ugyanis a majdnem semmibe vezet. Által megy a Dunán, de se erre, se arra nincs folytatása. Az M8-as sztrádahídja volna, és ha majd - hat-hét év múlva vagy még később - megépül a Szolnok felé vivő út, akkor nyer igazán értelmet. Most még csak alig több, mint öncélú szépség, ötvenhárommilliárd forintért.

Az országban ilyen drágán még sohasem épült híd. A kormány a jövőnek dolgozik. A jövő azonban még csak látomásokban körvonalazódik. A Pentele híd kapacitását a következő tizenöt-húsz évben legfeljebb töredékesen lehet majd kihasználni.

A híd és az azt kiszolgáló utak építésének története bonyolult, ezernyi az ága-boga közül csak egy-két különlegesség: 2004-ben megindul az 51-es számú főút Dunavecsét és Apostagot elkerülő 8,6 kilométeres szakaszának beruházása. Ehhez megépül két vasúti híd. Fölöslegesen! Ugyanaz az ember, aki elrendelte az építést, egyszersmind felszámoltatta a vasúti személyszállítást. Amint a vasútvonal, akként a két hídszerkezet, a sztrádahíd jelentős része is funkcióját vesztette. A miniszteri következetlenség miatt ugyanígy hiába épült meg az elkerülő szakaszon két körforgalom és vagy hatszáz méter töltés. Az M8-as egyébként a tervek szerint csak autóút lesz. A híd tehát kétszer szélesebb, mint az út, amelyet kiszolgál.

Az egész beruházást állandó határidőcsúszás és botrányok sora kísérte. Átadása több mint fél évet késett. Ezzel nincs egyedül: az M9-es folytatását a Duna-Tisza közén, amely az 51-es és az 54-es utat kötné össze, a kormányhatározat szerint már tavaly év végén át kellett volna adni. Híre sincs. Mindebbe egy gazdasági miniszter máshol belebukott volna. Magyarország azonban nem "máshol". Igaz, Kóka se lesz már sokáig gazdasági miniszter. De nem bukott. Nem küldték el. Maga mond le az év végén, előre jelzett szándéka szerint. Addig még tán lesz néhány jó ötlete.

A miniszterelnök a hétfői hídavatón nem fukarkodott az öndicsérettel. Úgy mondta, a magyar út- és vasútépítés legszebb korszakainak egyike lesz az elmúlt időszak. Nyilván kiesett a fejéből, miközben az emelkedett mondatokat rögtönözte, hogy egy sor fontos útberuházás még el sem kezdődött, amelyeknek már a megvalósulás szakaszában kellene lenniük. A soron következők előkészítése is hatalmas késésben van. Sztrádaépítésben csődöt mondott a kormányzat. De a miniszterelnök és legkedvesebb minisztere a sikert ünnepelte Pentelén.

Szakmai becslés szerint az öt év alatt autópályákra költött nyolcszázötven milliárd forint majdnem egyharmada pénzkidobás volt. A bűnös pazarlásnak nincs gazdája. Csak vesztese. Mi, az adófizetők.

Kóka János fájdalomdíját is mi fogjuk kipengetni.

Várkonyi Balázs, Magyar Hírlap

fidesz.hu