Az elnöki megnyilvánulásra adott reakciók közül a legtanulságosabb és egyben a legmegdöbbentőbb a koalíciós politikai pártok által kifejtett vélemény volt. Mind a szocialisták, mind a szabad demokraták válaszukban az elnök elfogulatlanságát, pártatlanságát, sőt hatáskörét vonták kétségbe, s felháborodottan kérték ki maguknak, hogy a köztársasági elnök milyen módon képzeli azt, hogy véleménye, mi több, markáns, egyértelmű elmarasztaló véleménye lehet az elmúlt év kormányzása, a reformok kiismerhetetlensége, illetve a miniszterelnök morális problémái miatt.
A szocialisták és koalíciós partnerük reakciójában ugyanaz a motívum, technika köszön vissza, amit már sokszor megtapasztalhattunk az elmúlt évek választási küzdelmei alatt. Ha valaki rosszat, elítélőt, s a saját választóik számára is megfontolandó gondolatokat vagy tényeket mond a kormányzásról, a kormány mögötti pártokról vagy a miniszterelnökről, nos, erre csak egy reakciót ismernek: a kritikát kifejtő személyt - legyen az a hangját hallató értelmiségi, az emberi jogokat védő jogász vagy a köztársasági elnök - a politikailag elfogult, ellenséges, hiteltelen kategóriába próbálják betolni. A szocialista válaszban egyértelműen a keményvonalas "aki nincs velünk, az ellenünk van" alapeszme mutatkozik meg, amely mindig is a gondolatnélküliség, a bezárkózó tehetetlenség, s ebből adódóan a politikai és társadalmi zsákutca jellegzetes mondanivalója volt.
De mit is mondott a köztársasági elnök, ami felkeltette ezt a kormánypárti indulatot, s mi is van a mondatok mögött? Az elnök elégedetlenségének adott hangot a reformok állásával, a kormány jövőképével, a kormányzati adatszolgáltatás hitelességével, valamint Gyurcsány Ferenc moráljával kapcsolatban. Az elnök által elmondottak visszaköszönnek minden hazai és nemzetközi szakértői anyagban, illetve nyilatkozatban. A magyar állam fiskális helyzete a kemény, de sokszor kellően át nem gondolt megszorító intézkedések ellenére is fenntarthatatlan úton halad. Bár érthető a bevételek növelésének szándéka a kormány részéről, kiemelten fontos lenne az állami kiadások csökkentése is, elsősorban azokon a területeken, amelyek feneketlen zsákként nyelik el az adópénzeket.
Az elmúlt évben meghozott stabilizációs intézkedések megakadályozták az azonnali pénzügyi válság kialakulását, de az intézkedések nem megoldást jelentettek, hanem csak időt adtak a megoldás kitalálásához. A válsághoz vezető folyamatok közül jó pár még most is jelen van közéletünkben és a gazdaságban, ennek ellenére nem érzékelhető a kormányzat részéről, hogy az így "kialkudott" idővel élni tudna, s mindenki számára elfogadható tervvel állna elő. A köztársasági elnök szavai is arra utaltak, hogy a kormányzat nemhogy elfogadható, hanem semmilyen ismert tervvel nem rendelkezik, amely megmagyarázhatná az embereknek, miért és meddig kell ezeket a nehézségeket vállalniuk. Ezen ismerethiányok felszámolásához meg kell születnie - az oly sokszor hangoztatott konvergenciaprogram mellett - egy olyan elképzelésnek is, amely a következő évekre a gazdasági teljesítmény növekedését irányozza elő.
Szomorú és kétségbeejtő azt hallani a köztársasági elnök szájából, hogy mindezen ismereteknek a birtokába külső szereplők - gazdasági vezetők és elemzők
- segítségével jutott, s a kormányzati adatszolgáltatásban - a múlt példáiból okulva - már nem bízik. Szomorú és kétségbeejtő azt hallani a köztársasági elnök szájából, hogy úgy érzi, hazánkban átgondolatlan, s sokszor a következményeket még csak nem is sejtető rombolás folyik reform elnevezés alatt. Szomorú és kétségbeejtő azt hallani a köztársasági elnök szájából, hogy a miniszterelnök ugyanolyan hitelességi és morális problémákkal küzd, mint egy éve. Ezek a finom, tapintatos, ugyanakkor egyértelmű mondatok semmi mást nem jelentenek, minthogy a kormányzat ott folytatta, ahol az előző ciklus végén abbahagyta: a valótlanságokra alapozó, következmények nélkül működő, jövőképpel, hittel nem rendelkező ország "építésénél".
Giró-Szász András, Heti Válasz
fidesz.hu