fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tízből nyolc magyarnak nincs megtakarítása
2007. július 27., 09:31
A magyarok csupán egy százalékának van 6,2 millió forintnál nagyobb megtakarítása. A kormányzati megszorítások a megtakarításokban is éreztetik hatásukat.

"Továbbra is az amerikaiak a leginkább derűlátók, a nyugat-európaiak figyelme egyre inkább a kötvények felé fordult, míg Magyarországon tetten érhető az őszi megszorító intézkedések hatása" - mondta Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója.

A GfK Custom Research Worldwide és a Wall Street Journal Europe tizenöt országra kiterjedő kutatást végzett. A befektetési szokásokról készített tanulmány szerint az Egyesült Államokban a legnagyobb azoknak az aránya, akiknek több mint ötvenezer eurónyi, azaz 12,4 millió forintot meghaladó pénzügyi megtakarításuk van. A megkérdezettek 37 százalékának van ennyi pénze. Nyugat-Európában ez az arány hét százalék.

A reálisabb kép, a szerényebb vagyoni helyzet miatt Közép-Európában nem ötven-, hanem huszonötezer euróban, 6,2 millió forintban húzták meg a kérdezők a vagyonosodási határt. Közép-Európában a megkérdezettek két, Magyarországon mindössze egy százalékának volt ennyi vagy ennél több megtakarítása.

Ősszel a megkérdezettek három százaléka mondta, hogy 6,2 millió forintnál nagyobb pénzügyi megtakarítása van, a tavasszal már csak egy százalékuk állította ezt. Az Egyesült Államokban a legnagyobb mértékben - 22 százalék - részesítik előnyben a részvény típusú befektetéseket. Ez Nyugat-Európában tizenkét, Közép-Európában két, idehaza pedig egy százalék.

Magyarországon a legkedveltebb pénzügyi megtakarítás továbbra is a rövid lejáratú bankbetét, ezt a megkérdezettek tizennégy százaléka preferálja, a másik kedvelt az életbiztosítás, amelynek aránya tizenegy százalék.

A vizsgálatban kizárólag a pénzügyi megtakarításokkal kapcsolatban tettek fel kérdéseket, így abban nem szerepelnek az ingatlan típusú megtakarítások.

A magyar lakosság hetvenhat százalékának egyáltalán nincs pénzügyi megtakarítása. Azt is fontos tudni a vizsgálatról, hogy a lakosság legvagyonosabb öt százalékára nem terjedt ki a vizsgálat, mert ezt a csoportot hasonló témában hiába kérdezik meg, mert nem válaszol.

magyarhirlap.hu - fidesz.hu