Ilyen például az új áfatörvény, a kis adók összevonása és a személyi jövedelemadó kedvezményeinek szűkítése, illetve a dokumentum előirányozza azt is, hogy jövőre ki kell dolgozni az adórendszer átfogó átalakításának szempontjait, mert tudjuk tudjuk, hogy régiós szinten az adórendszerünk nem versenyképes.

A szakma összességében tapsikol örömében, hogy végre meghallgatják évek óta mindhiába hangoztatott kéréseit, és adóügyben elkezdődött valami. Aggodalomra ad okot viszont, hogy a bejelentett intézkedések cselekménytartalma hézagos, magyarán a hangzatos elvek mögötti konkrét intézkedésekről fájdalmasan keveset tudtunk meg. A szerződésből kiderül, hogy egyszerűsödik az adórendszer, az viszont nem, hogy konkrétan milyen gátakat oldanak fel, és ez mennyi megtakarítást eredményez az államnak, mennyivel lesz könnyebb dolga egy vállalkozónak. Ez a megoldás épp alkalmas arra, hogy a kormányt később a tervek végrehajtásánál ne lehessen turpisságon fogni, és számon kérni rajta az ígéreteket. Pedig nem elvont kérdésekről, sőt igenis számszerűsíthető tételekről van szó. Az Európai Unió huszonhét tagállamának átlagához képest például kétszer akkora az adminisztrációs teher Magyarországon, a GDP-hez viszonyítva az unióban mért 3,5 százalékhoz képest 6,8 százalék. Persze érthető, hogy a bürokrácia leépítésébe eddig miért nem fogott bele a kormányzat, nem könnyű munka ám az apparátus egyszerűsítése. A hivatali bársonyszékek tartós ragasztóval rögzítik magukhoz a rendszer kedvezményezett percembereit. Nem is beszélve arról, hogy a közszférából szélnek eresztett munkaerő esélyei az elhelyezkedésre ijesztően gyengék, a kormány pedig egyik ujja helyett a másikat harapná meg elbocsátásukkal. A kérdés horderejét jelzi, hogy az adminisztrációs terhek egyszázalékos csökkentése már kétszázmilliárd forintos megtakarítást eredményezne az államnak. Azon kívül, hogy a koalíciós megállapodásban nagyon kevés konkrétum található, a szerződésben szereplő célok sem újszerűek. Az adórendszer egyszerűsítésére például már 2005 eleje óta kidolgozott cselekvési terv létezik. Ennek megállapításai azonban nemhogy bekerültek volna a gyakorlatba, de az adórendszer azóta csak tovább bonyolódott.

Nem sok jóra enged következtetni az sem, hogy az adórendszer lényegi reformjának megvalósítását a kormány 2009-re tűzte ki célul. A vitathatatlanul érdekeket sértő intézkedések ugyanis épp 2010-ben, a választási évben fejtenék ki hatásukat. És félő, hogy az "össznépi szeretet", vagyis némi népszerűség-javítás reményében tyúklépésnyi nagyságú változtatások történhetnek az átfogóbb módosítások helyett. Melyik az a kormányzat, amelyik a voksok leadása előtt megterheli az állampolgárokat?

Egy kicsit általánosabban, a sokak által csak hangulatjavítónak, mások által reformnak nevezett intézkedések legnagyobb hiányossága, hogy nem eredményeznek sem gazdasági növekedést, sem bővülést a foglalkoztatásban. Pedig ezekre a konvergenciaprogram teljesítésének szempontjából is elengedhetetlenül szükség volna. A bevételnövelésben rejlő tartalékokat ugyanis az idén és tavaly a kormányzat mind elpufogtatta. S ha tovább szeretné az ország csökkenteni az államháztartási hiányt - márpedig az unió előírásai miatt további háromszázalékos mérséklésre van szükség -, a gazdaság teljesítményéből, esetleg kiadáscsökkentésből, kisebb államból kellene előteremteni annak fedezetét. Mostanában sokszor ujjongva mondják el, hogy a konvergenciaprogram 2007-re vonatkozó vállalásait teljesítettük. Ez igaz is, azonban az ország adósságszolgálati terhe továbbra is 1360 milliárd forint, vagyis a külföldről felvett hitelekért ennyit fizetünk kamatként egy évben. Kérdés, van-e okunk nagyon büszkének lenni magunkra. Ez az összeg nagyjából megfelel annak, amit jövőre, ha jó tanulók vagyunk, lehívhatunk az Európai Uniótól.

A koalíciós szerződés megállapításai, ha jól megnézzük, gyakorlatilag egyenlők azzal a szlogennel, hogy "gyerünk, dolgozzunk hatékonyan". Persze lehet vitatkozni azon, hogy egy ilyen megállapodásnak kell-e tartalmaznia konkrétumokat a megvalósításról. Szerintem igen. Nem vagyok egyedül ezzel.

Nagy Vajda Zsuzsa, Magyar Hírlap

fidesz.hu