fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Újrakezdődhet a közszolgák bérharca
2007. július 27., 10:00
Jövőre az illetményalap és a közalkalmazotti illetménytábla nem nő, a személyi juttatás előirányzat illetményfejlesztés miatt nem növekedhet - olvasható a tervezési köriratban. A 2007-ben végrehajtott, valamint a 2008-ra elrendelt létszámcsökkentések jövőre kifizetendő kiadásainak fedezetére pedig céltartalék szolgál.

Újra megpróbálja tehát keményen fogni a közszolgákat a pénzügyi tárca, piaci elemzők szerint azonban kétséges, hogy sikerrel járnak. Sokatmondónak tartják ugyanis, hogy bár a 2007-es költségvetés kapcsán elhangzott a bérbefagyasztás kifejezés, összességében mégis hét százalék körüli nominális béremelkedés jött össze. A 2007-es költségvetési törvénybe ugyanis a közszféra esetében átlag mintegy 2,5 százalékos bruttó keresetnövekedést került. Az év elején pedig arról is egyezség született, hogy július 1-jétől kezdődően a tizenharmadik havi illetményelőlegük felét részletekben megkapják, a másik fele pedig jövő januárban esedékes, ha a konvergenciaprogram teljesülése azt lehetővé teszi (elemzők szerint erre minden esély megvan).

Önmagában a pénzügyi tárca tervezete nem zárja ki, hogy jövőre emelkedjenek a közszférában a keresetek - mondta a Napi Gazdaságnak Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) főtitkára. Ezt ugyanis nem tekintjük kőbe vésett dokumentumnak, bízunk benne, hogy érdemi egyeztetések kezdődnek a nyár végén - mondta Fehér. Az idén februárban az egységes közszolgálati sztrájkbizottság és a kormány között született megállapodás egyik pontja alapján ugyanis az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban (OKÉT) augusztus második felében tárgyalásokat kezdenek a 2008-as keresetemelésről és az illetményrendszer minden eleméről azzal a céllal, hogy a közszférában a reálkeresetek 2008-ban ne csökkenjenek. (A KSH az első félévről szóló bérstatisztikát augusztus 17-én közli, az első OKÉT-ülés pedig lapunk értesülése szerint az augusztus 27-i héten következhet). Határozott célunk, hogy jövőre a közszférában legalább reálértéken szinten maradjanak a keresetek, ez nominálisan az inflációval megegyező, 3,5 százalék körüli nettóbér-ütemet jelent - véli a főtitkár, aki szerint az is gondot okoz, hogy 2007-ben egyes kategóriákban a keresetek nettó értékének csökkenése eléri a tíz százalékot.

napigazdasag.hu - fidesz.hu