fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Atlantisz program Debrecenben
2007. július 28., 10:22
Magyar-amerikai-lengyel pszichológiai képzésről írtak alá együttműködési megállapodást pénteken Debrecenben, a közös képzés szeptemberben indul - közölte az aláírást követő sajtótájékoztatón Pálinkás József, a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok (DEETEK) elnöke pénteken.

A megállapodás az úgynevezett Atlantisz program keretében született, amelyet az amerikai Oktatásügyi Minisztérium és az Európai Bizottság hozott létre közös pszichológiai képzés kialakítására.

Pálinkás József tájékoztatása szerint 2007 szeptemberétől három egymást követő évben négy-négy diák tanul majd külföldön.

A konzorciumban az amerikai Marshall Egyetem, a DÉETEK és a Varsói Szociálpszichológiai Intézet vesz részt. A képzés fontos eleme, hogy a pszichológus szakon tanuló magyar diákok két szemesztert az Egyesült Államokban, egyet-egyet pedig Lengyelországban és Magyarországon tanulnak.

A diákok mind Magyarországon, mind pedig az Egyesült Államokban elfogadott diplomát kapnak - mondta a sajtótájékoztatón Stephan Kopp, az amerikai Marshall Egyetem rektora.

Az együttműködésre 1,27 millió USA dollárt (több mint 200 millió forint) nyertek pályázaton. Ez tartalmazza négy évre a hallgatói és oktatói ösztöndíjakat, az utazási támogatásokat, az adminisztratív költségeket, de nem tartalmazza a lengyel szemeszter költségeit, amit a diákoknak kell fizetniük.

MTI - fidesz.hu