fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Parlamenti képviseletet a kisebbségeknek
2007. július 30., 10:18
Jó, hogy van kisebbségi törvény, de egy éven belül el kell érni, hogy legyen képviseletük is a kisebbségeknek a Parlamentben - mondta el Kállai Ernő nemzeti és etnikai biztos az I. Vámospércsi Nyári Egyetemen, melyet a város önkormányzata és a Tegyünk Együtt Vámospércsért Egyesület hagyományteremtő céllal rendezett meg július 26. és 31. között.

Az esélyekről, veszélyekről, kitörési pontokról tartott előadást Aba-Horváth István, a Hajdú-Bihar Megyei Területi Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Leszögezte: a magyar társadalom része a cigányság, mely alacsony iskolázottsággal, rossz foglalkoztatottsági mutatókkal rendelkezik. Megítélésük negatív sztereotípiák alapján történik, ami nemcsak Magyarországon, hanem az Unióban is probléma. A megyei közgyűlés tanácsnoka szerint, voltak kezdeményezések, de az eredmény elmaradt, mint fogalmazott: az uniós források is hasonlóak, vannak, de nem tudjuk, hol. Hajdú-Biharban azonban a megye jobboldali vezetése komolyan veszi a cigányok problémájának megoldását, melyre a 2006-os helyhatósági választások után nyílt lehetőség. Kiemelte az elnök annak fontosságát, hogyan viszonyul egy település vezetője a cigány közösség problémájához: szociálisan érzékeny, vagy érzéketlen.

"Annyit ér az esély, amennyit profitálhatunk belőle" - szögezte le. Semmit nem jelent a parlamenti képviselő, sem az EP-képviselő, de az Országos Cigány Önkormányzat sem, ugyanis együttműködésre, személyes találkozókra van szükség ahhoz, hogy az előítélet tompuljon. Lenn, a telepen nem dübörgő gazdaság, hanem mély nyomor, elkülönítés, elmaradottság van, amit látványpolitizálással nem lehet felszámolni - bírálta Farkas Flórián magyar, de Mohácsi Viktória európai parlamenti képviselőt is.
Az esélyekről szólva bejelentette: fogy a magyar, de nem egymillió ázsiait kell betelepíteni, hanem a hazai romáknak lehetőséget adni a felemelkedésre. Az ország 1100 - ebből a megye 51 - cigány kisebbségi önkormányzatának el kell érnie, hogy erős képviseletük legyen a Parlamentben. A kitörési ponthoz partnereket kell találni, ám nem a kormányban, hanem a jelenlévőkben - húzta alá Aba-Horváth István. "Ha Mária Teréziának nem sikerült megzabolázni a cigányságot, Gyurcsány Ferencnek sem fog! A magyar társadalomban lévő berlini falat közösen kell leépíteni, segítő szándékú emberekkel!" - fejezte be előadását.

Kállai Ernő kisebbségi ombudsman legfőbb eszközének a nyilvánosságot nevezte meg. A kérdésre, hogy egy év múlva mit szeretne elérni, azt válaszolta: legyen képviseletük a kisebbségeknek a Parlamentben. A cigányságnak meg kell őriznie identitását, azonban követni kell a modernizációs kényszert: megfelelő képzettséget kell szerezniük ahhoz, hogy el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon.

Nyírő Gizella - fidesz.hu