"Az új BS-t a középület-építészet most, a szemünk láttára születő új hazai trendjének nyitányaként foghatjuk fel. (...) az újjáépülő Budapest Sportcsarnok építészeti értékében azt a világszínvonalat jeleníti meg, amely Renzo Piano néhány építészeti megoldásában (...) fedezhető fel." (Népszabadság, Martinkó József építészkritikája, 2001. szeptember).

Nemrég még dicsérték

A Budapest Sportaréna építése 2002. nyaráig lendületesen haladt. Az Orbán-kormány talán egyetlen olyan nagyberuházása volt, amelyet nemzeti egyetértés övezett, amelyet még a választási kampányban sem támadott az ellenzék. A 2002 tavaszán tartott bokrétaünnepen Demszky Gábor és Baráth Etele személyesen gratuláltak Orbán Viktornak az épülethez. Jómagam 2002. május végén adtam át miniszteri hivatalomat Jánosi Györgynek. Ekkor az építkezés gondok és késedelem nélkül, tervszerűen haladt. Jánosi miniszter úr azóta politikai boszorkányüldözésbe kezdett. Főosztályvezetői szintre fokozta le a magyar állam legnagyobb beruházásának irányítását, indoklás nélkül eltávolította (kirúgta) az építkezést előkészítő és felügyelő köztisztviselőt. Magával az egyébként rendkívül összetett érdemi munkával a minisztériumi szakértő munkatársak magukra hagyatottan küzdenek. Az önkormányzati választási kampányban az MSZP országos választmányának elnökeként hivalkodott az épülettel: bejárást szervezett Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-jelölt asszonynak, és egy több százezres példányban kiszórt színes füzetben, saját fényképével és aláírásával állította: "Végre, hosszú évek után Budapest egy új, jelentős létesítménnyel gyarapszik." Ezzel egy időben elkezdte kritizálni, majd súlyosan elhibázottnak lefesteni a beruházást, azt az épületet, amelyről ő maga írta: "Mindezt megtaláljuk az új Budapest Arénában, mely nem csak impozáns megjelenésével lesz fővárosunk egyik büszkesége.". Mi történik itt valójában? Mielőtt megkísérelnénk választ adni, ejtsünk szót néhány fontos kérdésről.
Hogyan fedezzük az újjáépítés milliárdos költségeit? - szólt az első számú kérdés. Egy középület megépítésekor az építésit többszörösen meghaladó, több évtizednyi üzemeltetési költségekkel is számolni kell. A kormánynak két lehetősége volt. Az egyik: hagyományos állami beruházásként az állam építi föl a csarnokot, és az állam üzemelteti az arénát. Ha az üzemeltetési bevétel kevés, az adófizetők viselnek minden veszteséget azt követően is, hogy egyszer már kifizették az építkezés teljes költségét. A másik út: a magánszektorral összefogva épül föl a csarnok. Így a költségek egy része is áthárítható a magánszektorra, és az adófizetők teljes egészében megszabadulnak az üzemeltetés költségétől és kockázatától. Az állam üzemeltetési veszteség esetén is megkapja az ingyennapokat, az üzemeltető veszteség esetén is köteles karbantartani, felújítani a csarnokot, ha pedig a működtetés nyereséggel jár, a haszonból részesülnek az adófizetők is. Mi ezt a megoldást választottuk.
A Budapest Sportcsarnok építészeti tervei egy olyan jellegzetes, nagyméretű épületet formálnak meg, amely - amellett, hogy a tervezett funkciókat kielégíti - emblematikussá tud válni, és megfelel egy nívós középülettel szemben támasztott igényeknek. Az új Budapest Sportcsarnok tervei által megformált épület (mint tömeg és forma) akár verbálisan, akár vizuálisan könnyen felidézhető, összetéveszthetetlen és jelképszerű, leegyszerűsített vonalrendszerében magas esztétikai értéket képvisel." (A terveket bíráló építész-zsűri véleménye, 2001. szeptember).
Jánosi Györgyék szerint nyilván jól átvágtuk a tekintélyes szakemberekből verbuválódott zsűrit. Mint ahogy a hazai és a nemzetközi sportszövetségeket is. Előbbiekkel számos alkalommal egyeztettünk a tervezés során, sőt a különböző tervezési szakaszokban a sportági szakszövetségek képviselői (esetenként személy szerint azok, akik ma mást mondanak) a tervlapokat elfogadólag alá is írták. A nemzetközi sportági szövetségek a tervek megismerése és helyszíni szemle után ítélték Budapestnek a 2004. évi fedett pályás atlétikai vb, a női kézilabda Európa-bajnokság, a műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság rendezési jogát - hogy csak néhány példát említsünk. Pedig a manapság hangoztatott vádak közül az a legenyhébb, hogy a csarnok alkalmatlan a sportra.
A Budapest Sportarénával kapcsolatban a GYISM vezetői hónapok óta sorozatban valótlanságokat állítanak, esetenként rágalmaznak. Az igazságot ismerő szakértőket eljárásokkal megfenyegetve elnémítják, nem engedik nyilatkozni. A vádak némelyike olyan álságos, hogy a tisztelt olvasó kedvéért érdemes néhány példán keresztül bemutatni, hogyan működik a (negatív) propagandagépezet.
"A csarnok ára menet közben a tervezett 20 milliárd duplájára, 40 milliárd forintra emelkedett, vajon mitől, hogyan" - szól a korrupció diszkrét vádját megfogalmazó sablon. Mi az igazság? A Budapest Aréna építési költségeit a felek a tervek elkészültekor véglegesen rögzítették. Ez 20 milliárd forint, amely a kormányváltásig egyetlen fillérrel sem növekedett. Amikor az 1200 gépkocsit befogadó parkolóház, egy új buszpályaudvar és postahivatal, valamint az e létesítményeket részben lefedő, a csarnok épületéhez 6 m magasan csatlakozó, azt körbevevő, 30000 m2 kiterjedésű, zöldfelületekkel tarkított, étteremnek, jegypénztárnak és a Testnevelési és Sportmúzeumnak is helyet adó városi köztér terve elkészült, ezek árát is rögzítettük. Ez 6 milliárd forint. Árat növelni csak az állam egyetértésével lehet, a kivitelező azt nem teheti meg. A kormány 2000-ben döntött: nem máshova szánt milliárdokat von el a kórházaktól, iskoláktól, a mezőgazdaságtól, a sporttól, hanem kedvezményes hitelből finanszírozza az államot terhelő építési költségeket. Tizennégy évre kapott hitelnek természetesen vannak kamatköltségei, a visszafizetendő összeg mintegy 34 milliárd forint. Kemény tárgyalások után a bankok elfogadták: az állam a futamidő lejárta előtt bármikor - azaz akár holnap is - külön visszafizetési díj nélkül részben vagy egészben előtörlesztheti a hitelt. Így akár a teljes kamatköltséget megtakaríthatja. Ha ezt nem teszi, elismeri: nem lehetett másképp fedezni ezt a kiadást.
"Tervek nélkül kötött szerződést az előző vezetés a csarnok fölépítésére" - hangzik egy másik valótlan állítás. Nos, a 2001-ben aláírt, a FIDIC nemzetközi mérnökkamara ajánlásain alapuló tervezési és építési szerződésnek melléklete az építési engedély is. Márpedig építési engedélyt szerezni tervek nélkül viszonylag nehéz - a hatóságok elég konzervatívak ebben a kérdésben. A több száz oldalas műszaki mellékletek között ott vannak az engedélyterveknél részletesebb tervei is az épületnek - ha valakit valóban a szerződés tartalma érdekel, csak fel kéne lapoznia az iratokat.

Jég az olvasztókamrába

"Rossz helyre építették az olvasztott jeget elvezető csatornát, ezért nem lehet leolvasztani a jégpályát." Gyöngyszem. Alapvető elvárás volt az épülettel szemben, hogy kamionok ki-be közlekedhessenek a küzdőtérre. A nagy küzdőtéri bejáratok ezért közúti kapcsolattal, a küzdőtéri födém pedig soktonnás teherbíró képességgel rendelkezik. Egy ilyen födémszerkezetbe nem lehetett elvezető csatornát tervezni. A jégolvasztás tudatosan kialakított, hatékony és gyors rendszere: a jégpálya alatti hálózatban meleg levegőt keringetnek, így a jég elválik a betontól, azt összetörik, targoncák föllapátolják, a küzdőtéren kívüli olvasztókamrába viszik, ahonnan már elvezethető a víz.
"Egy egész szektorból nem látni a küzdőteret." Újabb gyöngyszem. Az észak-amerikai és nyugat-európai mintára megvalósított páholyok szükségszerűen takarják a kilátást a lelátó egy kis csücskéből. Ezt tudták előre a tervezők, ezért oda nem is terveztek üléseket (a 12500 nézőhely e nélkül valósul meg). Építkezés közben a francia kivitelezők döntöttek úgy, hogy esztétikailag előnyösebb, ha a csücsökben nem egy üres, beépítetlen foltot látnak a nézők, hanem oda is ülések kerülnek, amelyeket természetesen nem értékesítenek. Ezért lettek ide is székek felszerelve. Ez a "láthatatlan szektor" igaz története.
"Nem megfelelő az eredményjelző, nincsenek időmérők, nincs az atlétikai pályának közepe, hiányos a sportfelszerelés" - hangoztatja Jánosi György. A 2001-ben megkötött építési szerződés kimondja: a franciáknak úgy kell megtervezniük és fölépíteniük a csarnokot, hogy az a teremsportágakban - tizenötöt tételesen fel is sorol a szerződés, köztük az atlétikát - az adott nemzetközi szövetség előírásai szerint alkalmas legyen Európa- és világbajnokság megrendezésére. Ha a franciák valóban nem tervezték beszerelni az atlétikapálya közepét, az nem a szerződés fogyatékossága, hanem az szerződésszegés. Pénzt lehet és kell is tőlük levonni, be kell váltani a bankgaranciát. Az üzemeltetésre kötött szerződés 4.4 pontja a franciák egyértelmű kötelezettségévé teszi, hogy a minisztériumi ingyennapokon rendezendő sportversenyekre a meghatározott sportágak nemzetközi szövetségeinek előírásai szerinti felszereléseket, eszközöket, berendezéseket saját költségükön biztosítsák. A szerződés e felszerelés részeként kifejezetten nevesíti a megfelelő világítást és eredményjelző készülékeket. El kellene tehát csak olvasni a kivitelezési és az üzemeltetési szerződéseket.

Semmi sem számít?

"Titkos záradéka van a BS szerződésnek, amely megtiltja az államnak, hogy 2013-ig más, 7000 főnél nagyobb befogadóképességű sportcsarnokot építsen Budapesten. Egyetlen kivétel az olimpia, de az olimpiai versenyek előtt akkor sem lehet használni a csarnokokat, azok üresen tátonganának" - jelentette ki legutóbb a sportminiszter. A 2001-ben megkötött szerződéseknek nincs se titkos, se nem titkos záradéka. Sőt, nincs ilyen tartalmú rendelkezés egyetlen szerződésben sem. Bármikor, bármilyen, bármekkora sportlétesítményt építhet az állam Budapesten, s abban bármikor megrendezheti bármilyen sportág Európa- vagy világbajnoki, hazai bajnoki versenyeit, bármilyen sportágban bármikor szerepelhet a magyar válogatott. Egyetlen rendelkezés volt az eredeti üzemeltetési szerződésben: ha az állam más, 7000 nézőnél nagyobb befogadóképességű új csarnokot épít, és abban 2013. január 1-jéig ténylegesen olyan kereskedelmi eseményt (nem sporteseményt és nem haszonszerzéssel nem járó kulturális eseményt!) rendeznek, amely verseng az arénában rendezett kereskedelmi eseménnyel, meg kell(ene) téríteni az aréna bizonyított és tételesen igazolt veszteségét.
Egyébként, ha jól értjük, korábban a minisztérium azzal dicsekedett, hogy az általuk kötött januári egyezségben, amelyben az adófizetők megkérdezése nélkül mondtak le másfél milliárd forint kötbérről, ezt az igen csekély korlátozást törölték a szerződésből. Tehát emiatt nem kell félteni az olimpiát.
2002. május végéig a Budapest Sportaréna építési munkálatai az előzetesen meghatározott ütemtervhez képest előrehaladott állapotban voltak. A kormányváltás óta keletkezett lemaradások miatt a második átadási határidő telik el - eredménytelenül. Ott tartunk ma, hogy minél rosszabb, annál jobb. Szinte semmi sem számít, ha becsmérelni lehet az "előző vezetést". A GYISM inkább nem tartatja be a franciákkal kötött szigorú szerződést, nem él az abban biztosított eszközökkel, forintban kifejezhető értékű munkákat nem követel meg, hogy kajánul örülhessen: milyen sok állítólagos "hibát és mulasztást" követtek el a múltban. Másfél milliárd forintos kötbért enged el, jórészt egyébként is kötelezően elvégzendő munkák fejében, egyes kérdésekben a magyar állam érdekeivel szögesen ellentétes, hamis értelmezését adja a szerződéseknek csak azért, hogy lejárathassa a korábban végzett munkát.
Sok szakember sok-sok munkája fekszik abban, hogy három év alatt a semmiből teremtetett egy fontos és szép középület. A megnyitás előtt köszönetet érdemelnek a tervezők, az építők, a hatóságok, különösen a tűzoltóság munkatársai, a közreműködő mérnökök, jogászok, köztisztviselők. Az építészzsűri tagjai, a segítő szándékú sportvezetők. Néhány államférfi és azok a szocialista politikusok, akik segítették az újjáépítést. Hogy milyen jó munkát végeztek, abból is látszik, hogy sokat kibír az épület. Kibírja a rosszindulatot és az ártó szándékot. Mert erősebb, több, mint a beépített beton és acél. Mert úgy jött létre, hogy lehetetlenre vállalkoztunk, és összefogtunk. Volt egy hosszan tartó kegyelmi pillanat, amíg mindenki a jobbik arcát mutatta. Így mertünk nagyok lenni. Mert alkotni csak így lehet. Ez bosszantja azokat, akik szerint kötelező kicsinek maradnunk. Nem érdemes törődni velük.

Népszabadság, 2003. március 11., Deutsch Tamás volt sportminiszter, a fővárosi Fidesz MKDSZ-frakció vezetője