fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Visszavonta kártérítési igényét az olaszliszkai gyanúsított
2007. július 31., 08:52
Visszavonta kártérítési igényét az az olaszliszkai gyanúsított, aki korábban százmillió forint nem vagyoni kártérítést kért és egymilliárd forint közérdekű célra fordítandó bírság kiszabását indítványozta, mert az ügyészség és a bíróság több esetben a lincselés szót használta a bűncselekménnyel kapcsolatban - tájékoztatta a távirati irodát a gyanúsított ügyvédje hétfőn.

Gyury József Gergely elmondta: visszavonták a keresetet. A döntés részleteit azonban nem indokolta. Az MTI információi szerint azért határoztak a visszavonás emellett, mert nem akartak ellenérzést kelteni a romákkal szemben.

Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke a visszavonásról azt mondta: örül a döntésnek, amelyre szerinte a közvélemény nyomása hatott és "pozitívan alakult egy kisebbséget, romákat érintő kérdés".

Gyury József Gergely az MTI-nek korábban úgy nyilatkozott, hogy védence felperesként először ez év februárjában nyújtott be keresetet, mert a hivatalos dokumentumokban a bíróság és az ügyészség a "meglincselte, meglincselték" kifejezéseket használta. A hatóságok által a közokiratokban használt lincselés kifejezés pedig sértette védence személyiségi jogait, hátrányosan befolyásolta a gyanúsított, valamint a romák megítélését a közvélemény előtt. Az egymilliárd forintot a halmozottan hátrányos helyzetű roma és egyéb kisebbséghez tartozó gyerekek oktatási programjainak finanszírozására fordították volna.

Borbély Zoltán ügyész, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a keresetről akkor azt mondta, hogy álláspontjuk szerint jogszerű és megalapozott volt a tényállás, és az ügyben eljáró ügyészek és bírák ennek megfelelően végezték feladatukat. A lincselés szó a köznyelvben elfogadott, a szótárakban megtalálható: indulati alapon, tömegesen elkövetett, erőszakos önbíráskodásra utal.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán tavaly október 15-én agyonverték Szögi Lajos tiszavasvári tanárt, mert autójával elsodort és könnyebben megsebesített egy kislányt. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó eljárásban nyolc gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba.

Gyury József Gergely egyébként a könnyebben megsérült kislány szüleinek ügyvédje, akik szintén gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetésében.

MTI - fidesz.hu